A nagy pszichiátriai kórképek közül a legtöbb mítosz és ellentmondás a skizofrénia köré szövődik. A betegségnek nem létezik egységes definíciója: a skizofrénia a pszichotikus betegségek egy csoportja (a pszichózis a realitásérzék részleges vagy teljes elvesztését jelenti), az elváltozások érintik a személyiség egészét, a gondolkodást és a magatartást. A tudat mindezek ellenére tiszta marad, és az intellektuális képességek is fennmaradnak. Részletesen a betegség kialakulásáról, a tünetekről és a kezelési lehetőségekről.
A betegség történeti háttere
A skizofrénia leírása szinte valamennyi kultúrában ismert, a jelenlegi elnevezés E. Bleulertől ered, aki a kognitív (gondolkodásbeli) folyamatok "széthasadására" helyezte a hangsúlyt, így innen származik a ma is sok félreértésre okot adó hasadásos elmezavar elnevezés. A "skizo" hasítást, a "phren" lelket jelent görögül. A gyakran emlegetett "többes személyiség" a többszörös (multiplex) személyiségzavarral könnyen összetéveszthető fogalom, és sok irodalmi mű (pl. Ötödik Sally, Éva három arca stb.) kiindulópontjaként szolgált, de nem azonos a skizofréniával!
Az átlagnépességnek körülbelül egy százaléka szenved ebben a betegségben (egész pontosan 0,85 százalék), tehát mintegy minden századik ember, és nincs eltérés a vallással vagy a társadalmi rétegződéssel kapcsolatban. A férfiak és a nők között hozzávetőleg egyforma a megoszlás. Nagy eltérések mutatkozhatnak ellenben a földrajzi elhelyezkedést illetően, például kiemelten magas a skizofrénia előfordulása Izlandon.
A betegség kialakulása
Kialakulásának pontos mechanizmusa sem ismert, genetikai és környezeti tényezőket valószínűsítenek, annak ellenére, hogy bizonyos biokémiai elváltozások bizonyítottak (a dopaminrendszer zavara) és agyi képalkotó vizsgálatokkal is találtak eltéréseket az agyban. Egyes (például a 3-as, az 5-ös, a 6-os, a 8-as, a 22-es) kromoszómákat is kapcsolatba hoztak a betegség kialakulásával, és jellemző a családi halmozódás is. Az egyik szülő betegsége esetén 13 százalék, mindkettő esetén 46 százalék a skizofrénia kialakulásának az esélye, de az esetek 80 százalékában egyik szülő sem szenved a betegségben.
Az átlagnépességnek körülbelül egy százaléka szenved ebben a betegségben (egész pontosan 0,85 százalék), tehát mintegy minden századik ember, és nincs eltérés a vallással vagy a társadalmi rétegződéssel kapcsolatban. A férfiak és a nők között hozzávetőleg egyforma a megoszlás. Nagy eltérések mutatkozhatnak ellenben a földrajzi elhelyezkedést illetően, például kiemelten magas a skizofrénia előfordulása Izlandon.
A betegség kialakulása
Kialakulásának pontos mechanizmusa sem ismert, genetikai és környezeti tényezőket valószínűsítenek, annak ellenére, hogy bizonyos biokémiai elváltozások bizonyítottak (a dopaminrendszer zavara) és agyi képalkotó vizsgálatokkal is találtak eltéréseket az agyban. Egyes (például a 3-as, az 5-ös, a 6-os, a 8-as, a 22-es) kromoszómákat is kapcsolatba hoztak a betegség kialakulásával, és jellemző a családi halmozódás is. Az egyik szülő betegsége esetén 13 százalék, mindkettő esetén 46 százalék a skizofrénia kialakulásának az esélye, de az esetek 80 százalékában egyik szülő sem szenved a betegségben.
Az anya-gyerek kapcsolatok vizsgálatai szerint a pszichológiai tényezők közül háromnak lehet szerepe. Rizikófaktor a "túlvédő anya" és a "kettősen-kötő" is. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a szülő egy időben két egymásnak ellentmondó üzenetet kommunikál a gyerek felé a nevelés kapcsán, például látszólag szóban elfogadja, magatartásában, viselkedésében ellenben elutasítja gyermekét. A harmadik bizonyított tényező a túlzott érzelmi megnyilvánulások és kritikák a szülő részéről. További kockázati tényezők még a terhesség alatti vírusos fertőzés, a szülés közben elszenvedett magzati oxigénhiányos állapot, az anya éhezése a terhesség első harmadában, az Rh-összeférhetetlenség, a terhesség alatti magas vérnyomás vagy vércukorprobléma, valamint a szülés közben fellépő komplikációk.
Skizofrén (bal oldal) és egészséges (jobb oldal) agyról készített három dimenziós kép. Pirossal láthatóak például a homloklebenyben jelentkező anatómiai eltérések.
Ismeretlen okokból több skizofrén beteg születik télen vagy kora tavasszal. A skizofrénia gyakoribb az egyedülálló szülők gyermekeinél, alacsonyabb szociális státuszban, városi környezetben, bevándorlók között, illetve, ha az apa korosabb.
Skizofrén (bal oldal) és egészséges (jobb oldal) agyról készített három dimenziós kép. Pirossal láthatóak például a homloklebenyben jelentkező anatómiai eltérések.
Ismeretlen okokból több skizofrén beteg születik télen vagy kora tavasszal. A skizofrénia gyakoribb az egyedülálló szülők gyermekeinél, alacsonyabb szociális státuszban, városi környezetben, bevándorlók között, illetve, ha az apa korosabb.
A skizofrénia tünetei
Jellemző tünetek a hallucinációk, a téveszmék, a szétesett beszéd és viselkedés, a hangulati üresség, az akaratnélküliség vagy a beszéd elsivárosodása. A hallucinációkat korábban a legjellegzetesebb sajátosságnak tekintették, bár ezek más zavarokban is felléphetnek, mint például alkoholos befolyásoltság, droghasználat vagy súlyos depresszió esetén. A skizofrén betegek gyakran számolnak be arról, hogy hangokat hallanak, ezek a hangok a nevükön szólítják őket vagy kommentálják, esetleg becsmérlik a cselekedeteiket. Mindez a beteg számára teljesen valóságosnak tűnhet, de kialakulhat a részleges vagy teljes belátása arra vonatkozólag, hogy ez csak a "képzelete játéka". A látási hallucinációk ritkábbak, lehetnek fényfelvillanások, vagy összetett alaklátás, például állatok vagy emberek, mozgó képek, halottak vagy szellemek látása. Szaglási és ízlelési hallucinációk is előfordulhatnak, bár az előzőeknél sokkal ritkábban.
A téveszmék inkább a gondolkodás zavarai, olyan hiedelmek, amelyek valótlanok, de a páciens erről nem meggyőzhető. Ez megnyilvánulhat kóros szervérzések formájában, például hogy az agyát kicserélték vagy a zsigerei átrendeződtek, de lehetnek vallási tartalmúak, például különös messianisztikus vallási küldetéstudat, vagy üldöztetés-tartalmak, amikor a páciens azt hiszi, hogy követik vagy lehallgatják a telefonját. Gyakori a házastárs hűtlenségével kapcsolatos téveszme (Othello-szindróma), amely sokszor társul alkoholizmussal. Előfordulhatnak még bűnösségi vagy nagyzásos tartalmak is, mint befolyásos barátok, megalomán világmegváltó tervek. A skizofréniával rokon paranoid kórképek egy különleges válfaja a de Clerambault-szindróma, amikor a páciens meggyőződése, hogy egy híres vagy tekintélyes személy imádja őt.
Érdekes tünetek még a Fregoli- és a Capgras-szindróma. Az előbbi esetében a páciens azt hiszi, hogy egy általa ismert személyt egy ismeretlen helyettesít, az utóbbinál ismeretlen személyben lát ismerőst. Nem ritka az sem, hogy a páciens úgy érzi, gondolatokat ültetnek a fejébe vagy vonnak el onnan, vagy a saját gondolata hangossá válik, illetve hogy külső erők befolyása alatt áll, például sugarazzák, röntgenezik, vagy radarozzák, vagy elrabolták az ufók. Még az is előfordul, hogy a sugarazás elleni védekezés gyanánt lefóliázza a lakását.
A klinikai képet erősen befolyásolhatja a páciens képzettsége és kultúrköre. Bizonyos tüneteket - például a szellemek látását - másképpen értelmezzük egy olyan páciensnél, akinek kultúrkörében a babonás elemek elfogadottabbak, mint az átlagpopulációban.
Több ízben az első szembeszökő tünet a beteg bizarr megjelenése vagy viselkedése, illetve szokatlan szociális magatartása (szexuális kritikátlanság). Sokszor már a betegség megjelenése előtt felbukkannak bizonyos furcsa személyiségjegyek, például a paranoid beállítódás vagy az érzelmek sivársága, olykor teljes hiánya.
Csoportok
A legújabb osztályozási rend szerint a kórképnek öt altípusa ismert: a paranoid, a dezorganizált (szétesett), a kataton (testi és lelki megmerevedés), a nem differenciált és a visszamaradó skizofrénia, de ez a rendszerezés inkább leíró jellegű, és a csoportok között sok az átfedés.
A tünetek bármely életkorban kialakulhatnak, legjellemzőbben 20 és 35 éves kor között; férfiaknál inkább a korai húszas években, nőknél valamivel később.
A téveszmék inkább a gondolkodás zavarai, olyan hiedelmek, amelyek valótlanok, de a páciens erről nem meggyőzhető. Ez megnyilvánulhat kóros szervérzések formájában, például hogy az agyát kicserélték vagy a zsigerei átrendeződtek, de lehetnek vallási tartalmúak, például különös messianisztikus vallási küldetéstudat, vagy üldöztetés-tartalmak, amikor a páciens azt hiszi, hogy követik vagy lehallgatják a telefonját. Gyakori a házastárs hűtlenségével kapcsolatos téveszme (Othello-szindróma), amely sokszor társul alkoholizmussal. Előfordulhatnak még bűnösségi vagy nagyzásos tartalmak is, mint befolyásos barátok, megalomán világmegváltó tervek. A skizofréniával rokon paranoid kórképek egy különleges válfaja a de Clerambault-szindróma, amikor a páciens meggyőződése, hogy egy híres vagy tekintélyes személy imádja őt.
Érdekes tünetek még a Fregoli- és a Capgras-szindróma. Az előbbi esetében a páciens azt hiszi, hogy egy általa ismert személyt egy ismeretlen helyettesít, az utóbbinál ismeretlen személyben lát ismerőst. Nem ritka az sem, hogy a páciens úgy érzi, gondolatokat ültetnek a fejébe vagy vonnak el onnan, vagy a saját gondolata hangossá válik, illetve hogy külső erők befolyása alatt áll, például sugarazzák, röntgenezik, vagy radarozzák, vagy elrabolták az ufók. Még az is előfordul, hogy a sugarazás elleni védekezés gyanánt lefóliázza a lakását.
A klinikai képet erősen befolyásolhatja a páciens képzettsége és kultúrköre. Bizonyos tüneteket - például a szellemek látását - másképpen értelmezzük egy olyan páciensnél, akinek kultúrkörében a babonás elemek elfogadottabbak, mint az átlagpopulációban.
Több ízben az első szembeszökő tünet a beteg bizarr megjelenése vagy viselkedése, illetve szokatlan szociális magatartása (szexuális kritikátlanság). Sokszor már a betegség megjelenése előtt felbukkannak bizonyos furcsa személyiségjegyek, például a paranoid beállítódás vagy az érzelmek sivársága, olykor teljes hiánya.
Csoportok
A legújabb osztályozási rend szerint a kórképnek öt altípusa ismert: a paranoid, a dezorganizált (szétesett), a kataton (testi és lelki megmerevedés), a nem differenciált és a visszamaradó skizofrénia, de ez a rendszerezés inkább leíró jellegű, és a csoportok között sok az átfedés.
A tünetek bármely életkorban kialakulhatnak, legjellemzőbben 20 és 35 éves kor között; férfiaknál inkább a korai húszas években, nőknél valamivel később.
A betegség lefolyása és a diagnózis felállítása
A betegség lefolyását tekintve három szakaszra bontható: bevezető szakasz (jellemzője a visszahúzódás és a teljesítménycsökkenés), aktív fázis, valamint a maradványtünetek szakasza.
Az esetek 22 százalékában csupán egyetlen epizód fordul elő. Ilyenkor többnyire nem következik be tartós személyiségkárosodás, viszont néhány epizód után (ilyen az esetek 35 százaléka) valamiféle károsodás már megfigyelhető. Ismétlődő epizódok esetén 8 százalékban fordul elő, hogy már az első után károsodik a személyiség, és 35 százalékos az előfordulása annak, hogy a károsodás minden epizód után nő, s a folyamat visszafordíthatatlanná válik.
A nők tünetmentessé válásának esélyei jobbak, mint a férfiaké. Kedvezőbb kimenetelre számíthatnak azok, akiknél viszonylag későn jelentkezik a betegség (minél később, annál nagyobb a gyógyulás esélye); akiknél volt valamilyen kiváltó életesemény; akik állapotukat reálisan fel tudják mérni és hajlandóak együttműködni az orvossal; akik betegségük megjelenése előtt stabil személyiségszerkezettel rendelkeztek; illetve akik házasságban vagy családban élnek.
A pontos diagnózist pszichiáter szakorvos állapíthatja meg részletes kikérdezés és a klinikai kép alapján. Fontos információval szolgálhat a környezet, a családtagok megkérdezése is. Ki kell zárni minden olyan állapotot, amely utánozhatja a betegség tüneteit, mint például a hangulati zavarok speciális esetei, idegrendszeri/neurológiai problémák (agytumor, agyvérzés), koponyasérülés, epilepszia, mérgezések, drog vagy alkohol által befolyásolt tudati zavarok, illetve az olyan tüneteket előidéző jelenségeket, amelyek az általános fizikai-testi állapot következményei, mint például a vitaminhiány vagy a különféle gyulladások. Jogi szempontból is nélkülözhetetlen a pontos diagnózis, többek között a leszázalékolás vagy az esetleges gyámság alá helyezés miatt.
A viselkedésbeli eltéréseket rendszerint a család vagy a háziorvos szokta felfedezni - ritkább, hogy a beteg maga kér orvosi segítséget. Ha a beteg viselkedésében szembeszökőek a változások, a környezet könnyebben felismeri a betegséget. Mindenesetre arra feltétlenül fel kell figyelni, ha az illető visszahúzódóvá válik, érzelmi élete elsivárodik, nem folytatja korábbi tevékenységeit. Bizonytalan esetekben - főleg olyankor, amikor a beteg még rendelkezik némi realitásérzékkel és a "jó benyomás" keltése érdekében korrigálja a pszichotikus tüneteket - célzott pszichológiai tesztvizsgálatok segítik az orvos munkáját.
Az esetek 22 százalékában csupán egyetlen epizód fordul elő. Ilyenkor többnyire nem következik be tartós személyiségkárosodás, viszont néhány epizód után (ilyen az esetek 35 százaléka) valamiféle károsodás már megfigyelhető. Ismétlődő epizódok esetén 8 százalékban fordul elő, hogy már az első után károsodik a személyiség, és 35 százalékos az előfordulása annak, hogy a károsodás minden epizód után nő, s a folyamat visszafordíthatatlanná válik.
A nők tünetmentessé válásának esélyei jobbak, mint a férfiaké. Kedvezőbb kimenetelre számíthatnak azok, akiknél viszonylag későn jelentkezik a betegség (minél később, annál nagyobb a gyógyulás esélye); akiknél volt valamilyen kiváltó életesemény; akik állapotukat reálisan fel tudják mérni és hajlandóak együttműködni az orvossal; akik betegségük megjelenése előtt stabil személyiségszerkezettel rendelkeztek; illetve akik házasságban vagy családban élnek.
A pontos diagnózist pszichiáter szakorvos állapíthatja meg részletes kikérdezés és a klinikai kép alapján. Fontos információval szolgálhat a környezet, a családtagok megkérdezése is. Ki kell zárni minden olyan állapotot, amely utánozhatja a betegség tüneteit, mint például a hangulati zavarok speciális esetei, idegrendszeri/neurológiai problémák (agytumor, agyvérzés), koponyasérülés, epilepszia, mérgezések, drog vagy alkohol által befolyásolt tudati zavarok, illetve az olyan tüneteket előidéző jelenségeket, amelyek az általános fizikai-testi állapot következményei, mint például a vitaminhiány vagy a különféle gyulladások. Jogi szempontból is nélkülözhetetlen a pontos diagnózis, többek között a leszázalékolás vagy az esetleges gyámság alá helyezés miatt.
A viselkedésbeli eltéréseket rendszerint a család vagy a háziorvos szokta felfedezni - ritkább, hogy a beteg maga kér orvosi segítséget. Ha a beteg viselkedésében szembeszökőek a változások, a környezet könnyebben felismeri a betegséget. Mindenesetre arra feltétlenül fel kell figyelni, ha az illető visszahúzódóvá válik, érzelmi élete elsivárodik, nem folytatja korábbi tevékenységeit. Bizonytalan esetekben - főleg olyankor, amikor a beteg még rendelkezik némi realitásérzékkel és a "jó benyomás" keltése érdekében korrigálja a pszichotikus tüneteket - célzott pszichológiai tesztvizsgálatok segítik az orvos munkáját.
A betegség kezelése
Igen nehéz kezelésbe vonni azokat a betegeket, akik nem hajlandóak az együttműködésre. Ez rendkívüli módon megnehezíti mind a beteg, mind a családja életét, különösen ha arra gondolunk, milyen előítélettel viseltetik a társadalom a skizofréniásokkal szemben. A kezelés történhet kórházi körülmények között, vagy szakrendelőben, lehetőség szerint havi orvos-beteg találkozás keretében. Indokolt esetben a gondozásba vétel is szóba jöhet, főleg idős vagy egyedül élő, együttműködésre képtelen beteg esetében. Ilyenkor a szakrendelő gondozónője - veszélyeztető állapot esetén pedig a kezelőorvos is -otthonában keresi fel a beteget.
Szövődmények
A kezeletlen skizofrénia, illetve pszichotikus állapotok hosszú távon rontják a gondolkodásbeli funkciókat, alkohol- és drogproblémákhoz vezetnek, növelik az öngyilkosság előfordulását. Skizofréniások között nagyon magas (10 százalék körüli) a befejezett öngyilkosságot elkövetők aránya. Emberölés és más erőszakos cselekedetek elkövetése terén azonban - a közhiedelemmel ellentétben - a skizofrének aránya nem haladja meg a lakossági átlagot. Megdöbbentő módon az öngyilkosságot elkövetőknél nemcsak a depressziós tünetek jelentenek kockázati tényezőt, hanem a fiatal kor és a magas iskolai végzettség is.
Megelőzés
Biztos megelőzési mód egyelőre még nem ismert, egyedül a drogok elkerülése, ugyanis a kábítószerek rendszeres vagy akár egyszeri használata is kiválthat az arra érzékeny személyeknél olyan hallucinációkat, téveszméket vagy szorongást, amelyek esetenként a betegség kialakulásához vezethetnek. Időnként a szer elhagyása után is "bevillanhatnak" a korábbi pszichotikus élmények (ez a drog-szlengből ismert "flashback" jelenség). Itt főleg a hallucinogén szerek - például a kaleidoszkópszerű látomásokat okozó LSD - a legveszélyesebbek, bár az ismertebb diszkódrogok vagy a marihuána ugyancsak okozhatnak a rémálomszerű utazásra hasonlító élményeket ("bad trip").
Nehezen eldönthető és sok jelenlegi kutatás tárgyát képező kérdés, hogy ezekben az esetekben kizárólag a drog provokálta-e a tüneteket, vagy csak előbbre hozta a már lappangó betegség kezdetét. Bárhogyan is van, a kábítószerek veszélyessége így is, úgy is nyilvánvaló (a marihuánafogyasztás és a skizofrénia kialakulásának esetleges kapcsolatáról lásd korábbi cikkünket: Az eddigi legalaposabb vizsgálat a kannabiszfogyasztás egészségügyi hatásairól).
Gyógyszeres terápiák
Bár a kezelés alapját a gyógyszeres terápiák képezik, sajnos gyakran nem kerülhető el a kórházi beutalás. A sokat vitatott elektrokonvulzív kezelés (az "elektrosokk") ma már nagyrészt háttérbe szorult. A legbiztatóbb eredmények akkor születnek, ha a rendszeres gyógyszerszedés mellett a pszichoterápia (lelki gyógyítás beszélgetéssel) is a kezelés részét képezi. Ez egyéni vagy csoportterápia formájában történik, és ha mód van rá, a családot is bevonják.
A gyógyszeres kezelésben nélkülözhetetlen az antipszichotikumok (pszichózis elleni gyógyszerek) szerepe. A terápiás cél a tünetek (hallucinációk, téveszmék, gondolkodásbeli zavarok) megszüntetése és egy esetleges újabb epizód kivédése. A korábbi, úgynevezett első generációs antipszichotikumok erőteljes mellékhatásai megnehezítették a kezelést. Ilyen volt az akut disztónia, az izomtónus hirtelen fellépő rendellenessége, a nyak vagy a felső vállöv izomgörcse, esetleg a nyelv vagy az arcizmok fájdalmas összehúzódása. Bizonyos szerek folyamatos mozgáskényszert, "toporgást" (ún. akatíziát) okoztak, ami különösen kedvezőtlenül befolyásolja az együttműködést. A szerek mellékhatásai sokszor egy életre megbélyegezték a pácienst. Ez történt azoknál, akik ún. tardív diszkinéziában szenvedtek: ez az arc és a végtagok akaratlan mozgása, amelyet a beteg nem képes kontrollálni. A legritkább, de egyben a legveszélyesebb mellékhatás az ún. neuroleptikus malignus szindróma. Ez a magas lázzal, izommerevséggel, tudatzavarral járó állapot minden esetben intenzív osztályon történő kezelést igényel. Bizonyos szerek kóros fehérvérsejtszám-csökkenést is okozhatnak.
Az újabb, második generációs szerek mellékhatásai már nem számottevőek, a betegek számára lényegesen jobban tolerálhatóak, ezenkívül kedvezőbben hatnak a gondolkodási funkciókra is. A gyógyszerek tabletta formájában szedhetők, az akut szakaszban pedig injekció formájában is beadhatók. A nem kellően együttműködő betegek részére ún. depot-injekciók is rendelkezésre állnak, ezek a farizomba adva 2-4 hét alatt folyamatosan szívódnak fel. A gyógyszereket folyamatosan lehet szedni, nem alakul ki hozzászokás, de mivel elhagyásuk a tünetek fellángolásához vezethet, néhány kivételtől eltekintve szedésük állandóan szükséges.
A pszichiátriai beteget, amikor a kórházi osztályról visszakerül az otthonába, a pszichiátriai szakrendelő (ideggondozó) kontrollálja. Szerencsés esetben rehabilitációra, vagyis gyógyító foglalkoztatásra is sor kerül, még ideálisabb esetben bevonják egy önsegítő csoportba és védett munkahelyet keresnek a számára; ezek a lehetőségek hazánkban sajnos még meglehetősen korlátozottak.
Szövődmények
A kezeletlen skizofrénia, illetve pszichotikus állapotok hosszú távon rontják a gondolkodásbeli funkciókat, alkohol- és drogproblémákhoz vezetnek, növelik az öngyilkosság előfordulását. Skizofréniások között nagyon magas (10 százalék körüli) a befejezett öngyilkosságot elkövetők aránya. Emberölés és más erőszakos cselekedetek elkövetése terén azonban - a közhiedelemmel ellentétben - a skizofrének aránya nem haladja meg a lakossági átlagot. Megdöbbentő módon az öngyilkosságot elkövetőknél nemcsak a depressziós tünetek jelentenek kockázati tényezőt, hanem a fiatal kor és a magas iskolai végzettség is.
Megelőzés
Biztos megelőzési mód egyelőre még nem ismert, egyedül a drogok elkerülése, ugyanis a kábítószerek rendszeres vagy akár egyszeri használata is kiválthat az arra érzékeny személyeknél olyan hallucinációkat, téveszméket vagy szorongást, amelyek esetenként a betegség kialakulásához vezethetnek. Időnként a szer elhagyása után is "bevillanhatnak" a korábbi pszichotikus élmények (ez a drog-szlengből ismert "flashback" jelenség). Itt főleg a hallucinogén szerek - például a kaleidoszkópszerű látomásokat okozó LSD - a legveszélyesebbek, bár az ismertebb diszkódrogok vagy a marihuána ugyancsak okozhatnak a rémálomszerű utazásra hasonlító élményeket ("bad trip").
Nehezen eldönthető és sok jelenlegi kutatás tárgyát képező kérdés, hogy ezekben az esetekben kizárólag a drog provokálta-e a tüneteket, vagy csak előbbre hozta a már lappangó betegség kezdetét. Bárhogyan is van, a kábítószerek veszélyessége így is, úgy is nyilvánvaló (a marihuánafogyasztás és a skizofrénia kialakulásának esetleges kapcsolatáról lásd korábbi cikkünket: Az eddigi legalaposabb vizsgálat a kannabiszfogyasztás egészségügyi hatásairól).
Gyógyszeres terápiák
Bár a kezelés alapját a gyógyszeres terápiák képezik, sajnos gyakran nem kerülhető el a kórházi beutalás. A sokat vitatott elektrokonvulzív kezelés (az "elektrosokk") ma már nagyrészt háttérbe szorult. A legbiztatóbb eredmények akkor születnek, ha a rendszeres gyógyszerszedés mellett a pszichoterápia (lelki gyógyítás beszélgetéssel) is a kezelés részét képezi. Ez egyéni vagy csoportterápia formájában történik, és ha mód van rá, a családot is bevonják.
A gyógyszeres kezelésben nélkülözhetetlen az antipszichotikumok (pszichózis elleni gyógyszerek) szerepe. A terápiás cél a tünetek (hallucinációk, téveszmék, gondolkodásbeli zavarok) megszüntetése és egy esetleges újabb epizód kivédése. A korábbi, úgynevezett első generációs antipszichotikumok erőteljes mellékhatásai megnehezítették a kezelést. Ilyen volt az akut disztónia, az izomtónus hirtelen fellépő rendellenessége, a nyak vagy a felső vállöv izomgörcse, esetleg a nyelv vagy az arcizmok fájdalmas összehúzódása. Bizonyos szerek folyamatos mozgáskényszert, "toporgást" (ún. akatíziát) okoztak, ami különösen kedvezőtlenül befolyásolja az együttműködést. A szerek mellékhatásai sokszor egy életre megbélyegezték a pácienst. Ez történt azoknál, akik ún. tardív diszkinéziában szenvedtek: ez az arc és a végtagok akaratlan mozgása, amelyet a beteg nem képes kontrollálni. A legritkább, de egyben a legveszélyesebb mellékhatás az ún. neuroleptikus malignus szindróma. Ez a magas lázzal, izommerevséggel, tudatzavarral járó állapot minden esetben intenzív osztályon történő kezelést igényel. Bizonyos szerek kóros fehérvérsejtszám-csökkenést is okozhatnak.
Az újabb, második generációs szerek mellékhatásai már nem számottevőek, a betegek számára lényegesen jobban tolerálhatóak, ezenkívül kedvezőbben hatnak a gondolkodási funkciókra is. A gyógyszerek tabletta formájában szedhetők, az akut szakaszban pedig injekció formájában is beadhatók. A nem kellően együttműködő betegek részére ún. depot-injekciók is rendelkezésre állnak, ezek a farizomba adva 2-4 hét alatt folyamatosan szívódnak fel. A gyógyszereket folyamatosan lehet szedni, nem alakul ki hozzászokás, de mivel elhagyásuk a tünetek fellángolásához vezethet, néhány kivételtől eltekintve szedésük állandóan szükséges.
A pszichiátriai beteget, amikor a kórházi osztályról visszakerül az otthonába, a pszichiátriai szakrendelő (ideggondozó) kontrollálja. Szerencsés esetben rehabilitációra, vagyis gyógyító foglalkoztatásra is sor kerül, még ideálisabb esetben bevonják egy önsegítő csoportba és védett munkahelyet keresnek a számára; ezek a lehetőségek hazánkban sajnos még meglehetősen korlátozottak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése