A térdizület elfajulásos kopással járó megbetegedésének, más néven artrózisának előfordulási gyakorisága a második helyen áll, közvetlenül a csípőizület megbetegedései után. A mindennapi gyakorlatban a térd megbetegedései közt fiatalkorban többnyire a növekedéskor fellépő térdfájdalmon túl, a nagyon gyakori szalag- és porcsérülésekkel, az izület különböző fokú kopásaival találkozunk. A térdnek és térdkalácsnak vannak fejlődési rendellenességei, tengely deformitásai (O-, X-láb), cisztái, speciális csontelhalással járó kórképei, a térdkalácsnak veleszületett vagy szerzett ficamai és fejlődési rendellenességei is.
Kialakulása, okai
A térdizület betegségeinek és azok tüneteinek megértésében minimális szinten ismerni kell az izület felépítését, annak anatómiáját. A térd egy kéttengelyű csuklóizület, melynek felépítésében három csont játszik szerepet. E csontok közül is csak kettő - a comb, valamint lábszárcsont - alkotja a tényleges izületet, a szárkapocscsont nem tölt be lényeges izületi szerepet. A csontos részen kívül a lágyrészek (szalagok, C-alakú porcok, ún. meniszkuszok, izületi tok) felelősek az izület harmonikus mozgásáért, az izület stabilizálásáért. A két említett csont, mint egy kéttengelyű csuklóizület néz egymás felé porcborítékkal, melyek közt a külső és belső oldalon egy-egy félhold vagy C-alakú porc foglal helyet. Utóbbiak a két porcos felszín közt fellépő erőket csillapítják, és gördülékenyebbé teszik a mozgást. A két félhold alakú porc között fut keresztbe az elülső és hátulsó keresztszalag, melyek a járás különböző fázisában stabilizálják a térdet.
Az izület oldalirányú merevítéséért főként a külső és belső oldalon lévő oldalszalagok felelősek. A térdizület mozgásában a térden átívelő izmok aktívan, a térdkalács, a szalagok, a meniszkuszok és a tok passzívan vesznek részt. A mozgásból adódóan a felnőtt térdizület teljesen kinyújtható (lazaság esetén legfeljebb 5-10 fokkal még túl is nyúlik), és adottságtól függően kb. 120-160 fokig hajlítható. Derékszögben behajlított térdnél még vizsgálható a térd ki-be forgása, ún. rotációja.
A panaszokkal általában ortopéd vagy traumatológus szakorvoshoz kell fordulni. Az orvos először mindkét oldali izületet külsőleg veszi szemügyre (az összehasonlító vizsgálat alapvető szempont), majd megtapintva fájdalmat, duzzanatot, kóros izületi folyadékot, cisztát keres. Ezután következik a passzív mozgás vizsgálata, mely során az izület mozgásterjedelmét figyeli meg. Közben az izület oldal- és nyílirányú instabilitását is vizsgálja a porcok ún. provokációs tesztjeivel együtt. Ha a vizsgálat eredményei megkívánják, röntgen-, ultrahang-, MRI-, ritkább esetben CT-vizsgálat végezhető.
Gyakoribb fiatalkori térdizület-betegségek
Serdülőkorban gyakoriak a bizonytalan térdfájdalmakkal járó panaszok. Ilyenkor általában a térdizület a lábszárcsont felöli távolabbi oldalon, vagy a térdkalács mögött válik panaszossá, mely terhelésre fokozódik. Ezek a növekedéssel összefüggő fájdalmak többnyire ártalmatlanok, de az egyéb elváltozások kizárása szakorvos feladata. A térdizületi fájdalom oka lehet egyszerű lúdtalp, melynek kezelésével a fájdalom is megszűnik.
A térdizület szögeltéréseinek (X-, O-láb) hátterében alkati, vagy másodlagos okok is állhatnak. Nehezen befolyásolhatók, azonban ha extrém mértékű az eltérés, akkor műtét szükséges a felnőttkori, korai izületi kopások elkerülése érdekében. Ilyenkor a térd alatt vagy felett a lábszár-, illetve a combcsontból egy csontos éket vágnak, fűrészelnek ki, és távolítják el, vagy háztetőszerűen bevágják a csontot, és korrigálják az ideális anatómiai szöget.
A térdnek több ifjúkori szindrómája különböztethető meg, amelyek közt a leggyakoribb, a nem fertőzéses eredetű csontelhalás, ún. aszeptikus csont-nekrózisok csoportjába tartozó Schlatter-Osgood-szindróma. Ilyenkor a lábszárcsont térdkalács alatti szakaszán lévő előrenéző csontgumó (a térdfeszítő izmok inainak egyik tapadási pontja) elválik alapjától (melyhez csontosan nem rögzül), ami panaszok fellépéséhez vezet. Általában nem igényel tennivalót, a terhelésre jelentkező fájdalomkor javasolt a végtag pihentetése. Előrehaladott állapotban műtéttel rögzíthető, eltávolítható. Többnyire azonban felnőtt korra felszívódik.
Gyermek- és fiatal felnőttkorban egy rossz mozdulatnál, sportoláskor észlelhető először a nem traumás, hanem alkati térdkalács-ficam, mely az évek során többször ismétlődhet. Ilyenkor egy hirtelen fájdalomra a térdkalács kiugrik, ami látható, kézzel is tapintható. Előfordul, hogy magától helyére ugrik, amennyiben azonban ficamodott helyzetben marad, a térd egy fájdalmas, kissé hajlított kényszertartásban rögzül. A térd e betegsége alkati adottságra vezethető vissza. A térdkalács a láb hajlításakor egy anatómiailag kijelölt úton mozog. Amennyiben ezen a pályán eltérések vannak, vagy a térdkalácsot tartó szalagok lazák, illetve más irányba húzzák a térdkalácsot, akkor az kiugrik normál helyzetéből, azaz kificamodik. Az első ficamnál általában a helyretétel után, nyugalomba helyezés és 1-2 hetes gipszrögzítés válik szükségessé. Ezt követően a combfeszítő izmokat erősítő szigorú gyógytornát kell végezni, hiszen ezek azok az izmok, melyek a térdkalácsot a helyén tartják.
Ha a ficam többször ismétlődik, akkor a térdkalács belső felszínét borító, valamint a szomszédos porcok egyaránt sérülhetnek. Ekkor a hosszantartó, izomzatot sorvasztó rögzítés helyett célszerűbb lehet a műtéti megoldás. Ilyenkor a térdkalácsot alulról húzó inat egy kis csontos darabbal együtt kiveszik a lábszárcsontból, majd az ideális húzásnak megfelelően csavaros rögzítéssel visszaültetik. Műtét után rögzítés szüksége a csont beépüléséig.
Az izület oldalirányú merevítéséért főként a külső és belső oldalon lévő oldalszalagok felelősek. A térdizület mozgásában a térden átívelő izmok aktívan, a térdkalács, a szalagok, a meniszkuszok és a tok passzívan vesznek részt. A mozgásból adódóan a felnőtt térdizület teljesen kinyújtható (lazaság esetén legfeljebb 5-10 fokkal még túl is nyúlik), és adottságtól függően kb. 120-160 fokig hajlítható. Derékszögben behajlított térdnél még vizsgálható a térd ki-be forgása, ún. rotációja.
A panaszokkal általában ortopéd vagy traumatológus szakorvoshoz kell fordulni. Az orvos először mindkét oldali izületet külsőleg veszi szemügyre (az összehasonlító vizsgálat alapvető szempont), majd megtapintva fájdalmat, duzzanatot, kóros izületi folyadékot, cisztát keres. Ezután következik a passzív mozgás vizsgálata, mely során az izület mozgásterjedelmét figyeli meg. Közben az izület oldal- és nyílirányú instabilitását is vizsgálja a porcok ún. provokációs tesztjeivel együtt. Ha a vizsgálat eredményei megkívánják, röntgen-, ultrahang-, MRI-, ritkább esetben CT-vizsgálat végezhető.
Gyakoribb fiatalkori térdizület-betegségek
Serdülőkorban gyakoriak a bizonytalan térdfájdalmakkal járó panaszok. Ilyenkor általában a térdizület a lábszárcsont felöli távolabbi oldalon, vagy a térdkalács mögött válik panaszossá, mely terhelésre fokozódik. Ezek a növekedéssel összefüggő fájdalmak többnyire ártalmatlanok, de az egyéb elváltozások kizárása szakorvos feladata. A térdizületi fájdalom oka lehet egyszerű lúdtalp, melynek kezelésével a fájdalom is megszűnik.
A térdizület szögeltéréseinek (X-, O-láb) hátterében alkati, vagy másodlagos okok is állhatnak. Nehezen befolyásolhatók, azonban ha extrém mértékű az eltérés, akkor műtét szükséges a felnőttkori, korai izületi kopások elkerülése érdekében. Ilyenkor a térd alatt vagy felett a lábszár-, illetve a combcsontból egy csontos éket vágnak, fűrészelnek ki, és távolítják el, vagy háztetőszerűen bevágják a csontot, és korrigálják az ideális anatómiai szöget.
A térdnek több ifjúkori szindrómája különböztethető meg, amelyek közt a leggyakoribb, a nem fertőzéses eredetű csontelhalás, ún. aszeptikus csont-nekrózisok csoportjába tartozó Schlatter-Osgood-szindróma. Ilyenkor a lábszárcsont térdkalács alatti szakaszán lévő előrenéző csontgumó (a térdfeszítő izmok inainak egyik tapadási pontja) elválik alapjától (melyhez csontosan nem rögzül), ami panaszok fellépéséhez vezet. Általában nem igényel tennivalót, a terhelésre jelentkező fájdalomkor javasolt a végtag pihentetése. Előrehaladott állapotban műtéttel rögzíthető, eltávolítható. Többnyire azonban felnőtt korra felszívódik.
Gyermek- és fiatal felnőttkorban egy rossz mozdulatnál, sportoláskor észlelhető először a nem traumás, hanem alkati térdkalács-ficam, mely az évek során többször ismétlődhet. Ilyenkor egy hirtelen fájdalomra a térdkalács kiugrik, ami látható, kézzel is tapintható. Előfordul, hogy magától helyére ugrik, amennyiben azonban ficamodott helyzetben marad, a térd egy fájdalmas, kissé hajlított kényszertartásban rögzül. A térd e betegsége alkati adottságra vezethető vissza. A térdkalács a láb hajlításakor egy anatómiailag kijelölt úton mozog. Amennyiben ezen a pályán eltérések vannak, vagy a térdkalácsot tartó szalagok lazák, illetve más irányba húzzák a térdkalácsot, akkor az kiugrik normál helyzetéből, azaz kificamodik. Az első ficamnál általában a helyretétel után, nyugalomba helyezés és 1-2 hetes gipszrögzítés válik szükségessé. Ezt követően a combfeszítő izmokat erősítő szigorú gyógytornát kell végezni, hiszen ezek azok az izmok, melyek a térdkalácsot a helyén tartják.
Ha a ficam többször ismétlődik, akkor a térdkalács belső felszínét borító, valamint a szomszédos porcok egyaránt sérülhetnek. Ekkor a hosszantartó, izomzatot sorvasztó rögzítés helyett célszerűbb lehet a műtéti megoldás. Ilyenkor a térdkalácsot alulról húzó inat egy kis csontos darabbal együtt kiveszik a lábszárcsontból, majd az ideális húzásnak megfelelően csavaros rögzítéssel visszaültetik. Műtét után rögzítés szüksége a csont beépüléséig.
A térd lágyrész-sérülései
A térdet az élet során sok baleset éri. Ilyenkor a térdszalag és a meniszkusz sérülései fordulnak elő leggyakrabban. A szalagok általában húzódhatnak, szakadhatnak. A leggyakoribb az elülső keresztszalag szakadása. Bizonyos sportokban, pl. síeléskor, ha a léc nem old le, vagy fordulás közben letapad a láb, mert rálépnek, vagy elakad, a térd kicsavarodhat. Ilyenkor az elülső keresztszalag részlegesen vagy tejesen szakad. A beteg hirtelen hasító fájdalmat érez, a térd beduzzad. Ha a szakadt darab hátracsapódik, akkor a hajlításban elmaradás, és a fájdalmas terhelés a tünet. A járóképesség megmarad, a beteg a földről való elrugaszkodás bizonyos fázisában fájdalmas, instabil panaszokról számol be, a lábát néha leragadtnak érzi.
Az elülső keresztszalag-szakadás kombinálódhat a belső, ritkábban a külső C-alakú porc (meniszkusz) szakadásával. Ilyenkor típusos jel a térd forgatásakor jelentkező hirtelen fájdalom, és elakadás. Sokszor a térd egy hajlított rugalmasan kötött tartásban rögzül. Az oldalszalagok teljes szakadása nagy erejű oldalirányú direkt behatásra jön létre. Duzzanat, vérömleny, oldalirányú instabilitás jön létre, az oldalszalagok felett nagyfokú fájdalommal. A térdsérüléseknél általánosan röntgenfelvétel készül, majd ha az orvos a vizsgálat során indokoltnak találja, akkor MRI-, ritkább esetben ultrahang-vizsgálatra is sor kerül. Ha a szalagszakadás beigazolódott, és panaszokkal jár, akkor minden esetben célszerű annak ún. artroszkópos eltávolítása, a további izületi károsodás megelőzése miatt. Ebben a beavatkozásban - általában gerincérzéstelenítésben, de előfordul, hogy altatásban - 2-4, a térdizület felett ejtett 2-3 mm-es lyukon keresztül egy optikai műszert juttatnak az izületbe, és monitoron keresztül (ezt a beteg is nézheti, ha nem alszik) néhány milliméter átmérőjű eszközökkel és szondákkal megvizsgálják, hogy a szalagok tartanak-e, a meniszkuszokon nincs-e szakadás. A leszakadt részeket eltávolítják, az izületet átöblítik. A lyukakat varrattal, vagy steril matricával zárják, ha szükséges, az egyik lyukon keresztül egy csövet (drént) hagynak hátra egy palackkal, amit másnap kihúznak.
Az elülső keresztszalag pótlásáról megoszlanak a vélemények. Sokan azt állítják, hogy funkcióját a megerősített combizomzat átveszi, de ha az instabilitás maradandó tünet, illetve az illető aktív sportoló, akkor többféle módszerrel is történhet a pótlás. Az egyik, ilyen módszer, hogy a térdkalácsból egy inas-csontos részt vesznek ki, és azt ültetik be a szalag helyére. Előfordul, hogy a pótláshoz a combizom inából készítenek egy szalagszerű képletet, melyet aztán beültetnek.
A hátsó keresztszalag izolált sérülése nagyon ritka, pótlását kevés helyen végzik. Az oldalszalagok húzódásait, részleges szakadásait, ha nem jár nagyfokú instabilitással, akkor elég rögzíteni gipsz vagy segédeszköz segítségével. A gyógyulási idő hosszú, a helyi fájdalom hónapokig fennmaradhat, ezért sokszor meniszkusz-szakadást sejtve, elvégzik az artroszkópiát, ami ilyenkor negatív eredményt ad. A teljes szakadásokat, a nagyfokú vagy krónikus instabilitásokat saját ínnal, vagy gyárilag előállított implantátummal lehet pótolni. A meniszkusz-szakadások ellátása általában a leszakadt, problémás rész eltávolításából áll. A szakadás varrása ritka, a halottból vett ínak transzplantációját Magyarországon nem végzik.
A szalag- és meniszkusz-sérüléseknél nagyon fontos az időben elkezdett gyógytorna, a zsugorodások, hegesedések megelőzése miatt. A sportsérülések elkerülhetők a legalább egy hónapos felkészüléssel, edzésekkel és természetesen a bemelegítésekkel. Az évente egyhetes sportok veszélyesek, az egyéves kihagyásoknál a szervezet nem "emlékszik" azonnal a harmonikus mozgásokra, a felelőtlen bátorság rossz tanácsadó.
Az elülső keresztszalag-szakadás kombinálódhat a belső, ritkábban a külső C-alakú porc (meniszkusz) szakadásával. Ilyenkor típusos jel a térd forgatásakor jelentkező hirtelen fájdalom, és elakadás. Sokszor a térd egy hajlított rugalmasan kötött tartásban rögzül. Az oldalszalagok teljes szakadása nagy erejű oldalirányú direkt behatásra jön létre. Duzzanat, vérömleny, oldalirányú instabilitás jön létre, az oldalszalagok felett nagyfokú fájdalommal. A térdsérüléseknél általánosan röntgenfelvétel készül, majd ha az orvos a vizsgálat során indokoltnak találja, akkor MRI-, ritkább esetben ultrahang-vizsgálatra is sor kerül. Ha a szalagszakadás beigazolódott, és panaszokkal jár, akkor minden esetben célszerű annak ún. artroszkópos eltávolítása, a további izületi károsodás megelőzése miatt. Ebben a beavatkozásban - általában gerincérzéstelenítésben, de előfordul, hogy altatásban - 2-4, a térdizület felett ejtett 2-3 mm-es lyukon keresztül egy optikai műszert juttatnak az izületbe, és monitoron keresztül (ezt a beteg is nézheti, ha nem alszik) néhány milliméter átmérőjű eszközökkel és szondákkal megvizsgálják, hogy a szalagok tartanak-e, a meniszkuszokon nincs-e szakadás. A leszakadt részeket eltávolítják, az izületet átöblítik. A lyukakat varrattal, vagy steril matricával zárják, ha szükséges, az egyik lyukon keresztül egy csövet (drént) hagynak hátra egy palackkal, amit másnap kihúznak.
Az elülső keresztszalag pótlásáról megoszlanak a vélemények. Sokan azt állítják, hogy funkcióját a megerősített combizomzat átveszi, de ha az instabilitás maradandó tünet, illetve az illető aktív sportoló, akkor többféle módszerrel is történhet a pótlás. Az egyik, ilyen módszer, hogy a térdkalácsból egy inas-csontos részt vesznek ki, és azt ültetik be a szalag helyére. Előfordul, hogy a pótláshoz a combizom inából készítenek egy szalagszerű képletet, melyet aztán beültetnek.
A hátsó keresztszalag izolált sérülése nagyon ritka, pótlását kevés helyen végzik. Az oldalszalagok húzódásait, részleges szakadásait, ha nem jár nagyfokú instabilitással, akkor elég rögzíteni gipsz vagy segédeszköz segítségével. A gyógyulási idő hosszú, a helyi fájdalom hónapokig fennmaradhat, ezért sokszor meniszkusz-szakadást sejtve, elvégzik az artroszkópiát, ami ilyenkor negatív eredményt ad. A teljes szakadásokat, a nagyfokú vagy krónikus instabilitásokat saját ínnal, vagy gyárilag előállított implantátummal lehet pótolni. A meniszkusz-szakadások ellátása általában a leszakadt, problémás rész eltávolításából áll. A szakadás varrása ritka, a halottból vett ínak transzplantációját Magyarországon nem végzik.
A szalag- és meniszkusz-sérüléseknél nagyon fontos az időben elkezdett gyógytorna, a zsugorodások, hegesedések megelőzése miatt. A sportsérülések elkerülhetők a legalább egy hónapos felkészüléssel, edzésekkel és természetesen a bemelegítésekkel. Az évente egyhetes sportok veszélyesek, az egyéves kihagyásoknál a szervezet nem "emlékszik" azonnal a harmonikus mozgásokra, a felelőtlen bátorság rossz tanácsadó.
A térd artrózisa
A térdizület alaki elváltozásával, felszíni pusztulásával, kopásával jár az idősebbeket érintő artrózis. Az elsődleges forma 60 év körül jelentkezik, mindkét nemet egyformán érinti. A betegség kezdetben az indulási, később terhelésre jelentkező térdkörüli fájdalomban, mozgáskorlátozottságban nyilvánul meg. Ezt megelőzheti, a gyulladásos, duzzadt, néha meleg tapintatú térd képe, ahol degeneratív ciszták (Baker-ciszták) utalhatnak a későbbi folyamat megjelenésére.
Kialakulásának másodlagos hajlamosító, ún. preartrotikus tényezői is lehetnek. Ilyenek a csípő és láb deformitásai, a lábtengely deformitások (O- és X-láb), a meniszkusz sérülései és ezek műtétét követő túlsúly, túlzott megterhelés, szalagsérülések, izületi törések, csontot, porcot érintő gyulladások, fejlődési rendellenességek, reumás betegségek, térdet érintő fertőzések, anyagcsere betegségek és tumorok.
A fő panaszt az izület reggeli mozgáskorlátozottsága, merevsége uralja, mely később oldódik. Fokozatosan ún. kattogás, sercegés érezhető a térdkalács alatt, majd a mozgás beszűkülésével zsugorodások, azaz kontraktúrák alakulnak ki. A fájdalom miatt a beteg a végtagját kíméli, ezért a combizomzat elsorvad.
A krónikus szalagelégtelenség és az izületi porc kopása, majd későbbi hiánya következtében a szalagok kevésbé tartanak, a térd "lötyögőssé" válik. Az orvos az anamnézis felvétele és a fizikális vizsgálat után röntgenfelvételt készített a térdről. Ez általában elég az artrózis diagnózisának a felállításához, de kiegészítő vizsgálatokkal is alátámasztható. A CT-, MRI- és izotópvizsgálatokat kérése, csak egyéb gyanú esetén, más betegségek kizárása érdekében végzik el.
Előfordul, hogy a porcállomány megítéléséhez, illetve műtétet megelőzően diagnosztikus artroszkópiát alkalmaznak, majd egy időben a műtét is elvégezhető.
A korai artrózis hagyományos kezelésben a fizikoterápia mellett (reumatológián, gyógyfürdőkben végzett kezelések: torna, víz alatt torna, elektromos, mágneses kezelések stb.), közkedveltek a porcvédő készítmények és ezek kombinációja nem-szteroid gyulladásgátló szerekkel. A porckészítmények tekintetében nincs egyöntetű vélemény arról, hogy a kondroitin-szulfát vagy a hialuronsav tartalmúak, illetve a természetes úton nyert vagy a mesterségesen előállított készítmények a jobbak-e. A porcregenerációban, illetve a kopás lassításában betöltött jótékony hatásuk azonban egyértelmű. Vannak kísérletek és kidolgozott készítmények a mesterséges térdizületi folyadék izületbe történő juttatásáról, illetve annak mozgásolajozó hatásáról, de valószínű, hogy ennek csak korai artrózisban lehet jótékony szerepe. A végső megoldás itt is a protézis beültetése. Ezeknek több fajtája létezik. A teljes térdfelszínt pótló, ún. totál térdprotézis mellett létezik féloldali ún. unicondyler, vagy szánkóprotézis is.
A teljes ízfelszínt pótló, ún. totál térdprotéziseknél, a térd felett ejtett hosszanti metszésben feltárjuk az izületet, és a helyes anatómiai szögek beállításával egy fém sablont helyezünk fel az ízfelszínekre, melynek segítségével lefűrészeljük a protézisnek megfelelő formát. Ezt követően beragasztjuk a protézist (a ragasztót csontcementnek is nevezik), majd elvezető cső hátrahagyásával bezárjuk az izületet. A csövet a második napon eltávolítjuk. Combfelőli komponense általában speciális fémötvözet, lábszárkomponense fémtálcás, melyen az izületi felszínt egy műanyag betét pótolja. Vannak ún. all-poly azaz totál-műanyag lábszárkomponensek, ilyenkor az egész egy darab műanyagforma, amit beragasztunk.
A szánkóprotézisnél egy fél protézist ültetünk be, aminél az illesztési felületeket szintén ki kell alakítani, de ami az előny ilyenkor, hogy kevés csontállományt kell eltávolítani, így a protézis későbbi kilazulásakor az esetleges újabb műtétnél, több csont áll rendelkezésre, mint a totál protézis kivételénél, továbbá a nagyobb beavatkozás idejét ki lehet tolni.
A műtét utáni rehabilitáció alapja természetesen itt is a korán megkezdett passzív, majd aktív torna. Pár hónapos mankózás a páciens mobilitásától, biztonság és egyensúly érzetétől, illetve erőállapotától függően szükséges.
Megelőzése
A primer artrózis megelőzéséről nehéz beszélni, mert az okok ismeretlenek, de a combizomzat kézbentartása, a rendszeres testmozgás, az egészséges csont és porcvédő életmód a betegség megjelenési idejét kitolhatja, vagy megelőzheti. Az ismert másodlagos formáknál, az okok megfelelő időben való tisztázása és gyógyítása (pl. tengely deformitás esetén műtéttel, de a fogyás, anyagcsere betegségek kezelése, a túlzott megterhelés visszaszorítása, a rheumatoid arthritis megfelelő kezelése) késleltetheti az artrózis megjelenését.
Kialakulásának másodlagos hajlamosító, ún. preartrotikus tényezői is lehetnek. Ilyenek a csípő és láb deformitásai, a lábtengely deformitások (O- és X-láb), a meniszkusz sérülései és ezek műtétét követő túlsúly, túlzott megterhelés, szalagsérülések, izületi törések, csontot, porcot érintő gyulladások, fejlődési rendellenességek, reumás betegségek, térdet érintő fertőzések, anyagcsere betegségek és tumorok.
A fő panaszt az izület reggeli mozgáskorlátozottsága, merevsége uralja, mely később oldódik. Fokozatosan ún. kattogás, sercegés érezhető a térdkalács alatt, majd a mozgás beszűkülésével zsugorodások, azaz kontraktúrák alakulnak ki. A fájdalom miatt a beteg a végtagját kíméli, ezért a combizomzat elsorvad.
A krónikus szalagelégtelenség és az izületi porc kopása, majd későbbi hiánya következtében a szalagok kevésbé tartanak, a térd "lötyögőssé" válik. Az orvos az anamnézis felvétele és a fizikális vizsgálat után röntgenfelvételt készített a térdről. Ez általában elég az artrózis diagnózisának a felállításához, de kiegészítő vizsgálatokkal is alátámasztható. A CT-, MRI- és izotópvizsgálatokat kérése, csak egyéb gyanú esetén, más betegségek kizárása érdekében végzik el.
Előfordul, hogy a porcállomány megítéléséhez, illetve műtétet megelőzően diagnosztikus artroszkópiát alkalmaznak, majd egy időben a műtét is elvégezhető.
A korai artrózis hagyományos kezelésben a fizikoterápia mellett (reumatológián, gyógyfürdőkben végzett kezelések: torna, víz alatt torna, elektromos, mágneses kezelések stb.), közkedveltek a porcvédő készítmények és ezek kombinációja nem-szteroid gyulladásgátló szerekkel. A porckészítmények tekintetében nincs egyöntetű vélemény arról, hogy a kondroitin-szulfát vagy a hialuronsav tartalmúak, illetve a természetes úton nyert vagy a mesterségesen előállított készítmények a jobbak-e. A porcregenerációban, illetve a kopás lassításában betöltött jótékony hatásuk azonban egyértelmű. Vannak kísérletek és kidolgozott készítmények a mesterséges térdizületi folyadék izületbe történő juttatásáról, illetve annak mozgásolajozó hatásáról, de valószínű, hogy ennek csak korai artrózisban lehet jótékony szerepe. A végső megoldás itt is a protézis beültetése. Ezeknek több fajtája létezik. A teljes térdfelszínt pótló, ún. totál térdprotézis mellett létezik féloldali ún. unicondyler, vagy szánkóprotézis is.
A teljes ízfelszínt pótló, ún. totál térdprotéziseknél, a térd felett ejtett hosszanti metszésben feltárjuk az izületet, és a helyes anatómiai szögek beállításával egy fém sablont helyezünk fel az ízfelszínekre, melynek segítségével lefűrészeljük a protézisnek megfelelő formát. Ezt követően beragasztjuk a protézist (a ragasztót csontcementnek is nevezik), majd elvezető cső hátrahagyásával bezárjuk az izületet. A csövet a második napon eltávolítjuk. Combfelőli komponense általában speciális fémötvözet, lábszárkomponense fémtálcás, melyen az izületi felszínt egy műanyag betét pótolja. Vannak ún. all-poly azaz totál-műanyag lábszárkomponensek, ilyenkor az egész egy darab műanyagforma, amit beragasztunk.
A szánkóprotézisnél egy fél protézist ültetünk be, aminél az illesztési felületeket szintén ki kell alakítani, de ami az előny ilyenkor, hogy kevés csontállományt kell eltávolítani, így a protézis későbbi kilazulásakor az esetleges újabb műtétnél, több csont áll rendelkezésre, mint a totál protézis kivételénél, továbbá a nagyobb beavatkozás idejét ki lehet tolni.
A műtét utáni rehabilitáció alapja természetesen itt is a korán megkezdett passzív, majd aktív torna. Pár hónapos mankózás a páciens mobilitásától, biztonság és egyensúly érzetétől, illetve erőállapotától függően szükséges.
Megelőzése
A primer artrózis megelőzéséről nehéz beszélni, mert az okok ismeretlenek, de a combizomzat kézbentartása, a rendszeres testmozgás, az egészséges csont és porcvédő életmód a betegség megjelenési idejét kitolhatja, vagy megelőzheti. Az ismert másodlagos formáknál, az okok megfelelő időben való tisztázása és gyógyítása (pl. tengely deformitás esetén műtéttel, de a fogyás, anyagcsere betegségek kezelése, a túlzott megterhelés visszaszorítása, a rheumatoid arthritis megfelelő kezelése) késleltetheti az artrózis megjelenését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése