lúdtalp, bütyök, kalapácsujj

A láb betegségei közül a leginkább közismert a lúdtalp, amivel először többnyire fiatalkorban találkozunk. A legtöbb lábbetegséget hajlamosak az emberek - tévesen - a lúdtalpból levezetni. A középkorban előforduló sarokfájdalomról, lábközép fájdalmakról, bütyökről és kalapácsujjakról, valamint az ezek okozta panaszokról ugyancsak szót kell ejteni.

Kialakulás, okok, csoportosítás
A láb két lényeges boltozattal rendelkezik, az egyik a hosszanti boltozat, ami megközelítőleg a saroktól mutat a nagylábujj felé, ennek lesüllyedése a tipikus köznyelvi lúdtalp, vagy bokasüllyedés. A másik a láb keresztboltozata, ami a nagylábujj eredésétől ível keresztbe a kisujj ugyanezen izületéig. Vannak olyan nevezéktanok, ahol a hosszanti boltozat lesüllyedését bokasüllyedésnek, és a keresztboltozat lesüllyedését lúdtalpnak nevezik. Mivel a hosszanti boltozat a boka lesüllyedésével jár, továbbá a hosszanti boltozat gyakran jár keresztboltozat süllyedéssel is, így a pontos népnyelvi definiálás értelmét veszti.

Gyermekkorban a veleszületett ritka láb-deformitásokon túl (dongaláb, sajkaláb)a leggyakrabban előforduló lábbetegség a klasszikus lúdtalp, azaz a láb hosszanti boltozatának süllyedése. A dongaláb a leggyakoribb veleszületett lábdeformitás, a sajkaláb nagyon ritka elváltozás. Mindkettő kialakulásának körülményei nem tisztázottak, méhen belüli fekvési rendellenességet, általános alsó végtagi fejlődési eltéréseket, családi halmozódást feltételeznek. Kezelésük már a megszületéskor történő szűréskor elkezdődik a többszörös gipszeléstől, a makacs formák műtétes megoldásáig bezáróan. A lúdtalpat főként civilizációs betegségként említik, mert a lábboltozatok a gyerekkortól fejlődnek ki, és leginkább a serdülőkorig befolyásolhatók. A befolyásolható időszakban a túlzottan keménytalpú (klumpa), illetve puha (a klasszikus kínai tornacipő) cipők túlzottan megterhelik, illetve ellustítják a lábat, ami később a boltozatok lesüllyedéséhez vezet.

A lábbetegségek következő életkor szerinti előfordulása a sarok- és lábközép-fájdalom. A sarokfájdalmak kialakulásának lehetnek csontos (sarkantyú), kötőszövetes és idegleszorításból eredő okai. Az idegleszorítás során a talpi kötőszövetes lemez tisztázatlan okokból a feszülés hatására fokozatosan hegesedik, vastagodik, így a talpra forduló idegeket leszorítja. A lábközép-fájdalom a fent említett keresztboltozat lesüllyedésből adódik, mert ilyenkor nem az anatómiailag ideális pontokon járunk (ezek a nagylábujj középcsontjának feje és az alatta lévő ún. szezámcsontok, a kislábujj középcsontjának feje, illetve a sarokcsont gumója), hanem a lesüllyedt II-es, III-as, IV-es középcsontok fején, amelyeknek nincs megfelelő csontos és kötőszövetes alátámasztásuk, így egy krónikus izületi gyulladás jön létre, ami izületi elfajuláshoz, artrózishoz vezethet. A szalagok és csontvégek degenerálódnak, deformálódnak, így később ficam jöhet létre, ami már külső erőre sem nyomható vissza, azaz fixált. E típusú lábbetegségek oka lehet a puha láb, amikor az előláb, mint egy szivacs formálható, ez adottság. Továbbá a magassarkú cipő túlzott viselése, amely a keresztboltozatra vezeti le a testsúly erőhatásait, deformálva így a boltozatot.

A lábbetegségek ugyancsak nagyobb csoportját alkotják a nagylábujj, vagy más néven öregujj betegségei, illetve a kalapácsujj deformitások. Klasszikus fogalom a bütyök kifejezés, ami azt a csontos és kötőszövetes szaporulatot jelzi, ami a nagylábujj belső oldalán alakul ki. Ennek fő okaként nőknél a szűk körömcipőt jelölik meg, ami kényszeríti az öregujjat a kifelé állásra. Az ízületre nagyobb nyomást gyakorló cipő csontnövekedést és kötőszövetes szaporulatot, azaz bütyköt idéz elő. Ugyancsak gyakori lábdeformitás a kalapácsujj elváltozás, amit a klasszikus körömcipők, illetve szűk orrú cipők idézhetnek elő, illetve a keresztboltozat-süllyedések másodlagos eredményeként is létrejöhetnek.

Meg kell még említeni a rohanó ember lábbetegségét, amivel kevesen vannak tisztában. Ez mindenféle külső elváltozás nélkül jelentkező fájdalom a nagylábujjban, ami e lábujj beszűkült mozgásával jár, és később bütyök kialakulásához vezethet. A fő ok itt a nagyléptű emberek, akik rohanás közben extrém hajlításra kényszerítik a nagylábujjat, így az izületben a lábháti oldalon egy izületi kopás indul, amit kóros csontképződés követ. Az elváltozás röntgenfelvételen láthatóvá válik.

Tünetek, felismerés

A bokasüllyedés és lúdtalp leggyakoribb panasza, hogy az érintett nem tud sokat gyalogolni. Gyakori klasszikus tünet, hogy álláskor szemmel láthatóan lesüllyed a láb belső íve. Enyhébb esetekben még a vizes láblenyomat is informatív, amikor a lenyomatnál teli talp látszik. Ennek pontosabb orvosi készülékes vizsgálata, az ún. podográfiai vizsgálat, ami azonban ritkán használatos. Ilyenkor a beteget egy készülékre állítják, ami térképként kimutatja, hogy a láb területei milyen mértékben részesülnek a terhelésből. A bokasüllyedés súlyosabb formáinál hátulról szemlélve a boka befelé fordulva látszik. Mivel az elváltozás az egész test statikáját megbontja, előfordulhat, hogy a betegnél előbb jelentkeznek térd-, csípő-, vagy gerincpanaszok, amelyek hátterében a bokasüllyedés áll.

A bütyök és kalapácsujj általában fájdalmas cipőviselési, járási és esztétikai panaszokat okoznak.

A fájdalmas nagylábujj első panasza általában az, hogy az érintett nem képes sietni, a merev lábujjnál pedig a lépés elrugaszkodó fázisa kimondottan fájdalmas.

Kezelés, megelőzés

Lábbetegségeinkkel ortopéd orvost keressük fel! A szakorvos megvizsgálja a lábat, majd röntgenvizsgálatot is végezhet. A gyerekkorban felfedezett enyhébb lúdtalpat és bokasüllyedést érdemes cipőkorrekcióval, lábtornával kezelni, ezek nagy részét felnőttkorra betét nélkül kinövi a gyermek. Gyermekkori rögzített lúdtalp esetében első lépésként szóba jöhet az altatásban való gipszelés és utána betét viselése. A makacsabb, illetve felnőttkori formákat puha, félkemény vagy kemény betétekkel lehet korrigálni. A puha betétek általában fiataloknál, könnyebb testfelépítésű embereknél, a félkemény betétek nehezen korrigálható esetekben, fiatal felnőtteknél javasolt. Nagyon makacs esetekben, kortól függetlenül kemény betét viselése a célszerű. Nagyon fontos, hogy gyermekeknél sokkal ritkábban kell betétet hordatni, mint gondolnánk. Fontosabb az izomzat erősítése, ha a sarok nagyon befordul, akkor kemény kérgű, a sarkat jól tartó cipő viselése.

A teljesen ficamodott, valamint degenerált izülettel bíró merev keresztboltozat süllyedéseket műtéti úton lehet korrigálni. Ilyenkor a boltozatot csontos korrekcióval állítják helyre.

A láb különböző fájdalmait többször kezelik injekciókkal, terápiás röntgenbesugárzással, ultrahangos terápiával, azonban ezek nem hozzák helyre a szerkezeti elváltozást, a panaszmentes időszak ezért csak nagyon rövid.

Kalapácsujjak esetében, a gyakoribb műtétnél (ostektómia: a csont levágása) az első ujjperc fejét csípjük le, ami a fájdalmas, kiálló rész, és ínplasztikával próbáljuk korrigálni a helyes pozíciót. Ritkább esetekben a csont alapját csípjük le (basektómia: az ujj alapjának levágása, eltávolítása), és ezt, a lábujjat nyújtó ín hosszabbításával egészíthetjük ki (Z-ínplasztika). Természetesen a csontok eltávolítása az ujjban minimális hosszcsökkenéssel jár. Ínplasztika esetében szükséges lehet a helyes pozíció rögzítése a lábujjba vezetett drót segítségével, ami 3 hét múlva eltávolítható. A beteg a műtét után 24 órával felkelhet, járhat, a fájdalom minimális.

A bütyök műtéti megoldása érdekében a szakorvos számos műtéttípus (több száz) közül válogathat, az egyéni igénynek megfelelően. Azokban az esetekben, amikor a műtét már nem jöhet szóba (a beteg életkora, egészségi állapota, komplex lábdeformitások együttléte), a megoldást az egyénre szabott gyógycipő vagy kontaktbetét viselése jelenti. Ebben az esetben nem az anatómiai korrigálás a cél, hanem a fájdalmas pontok teherviselésének a kiiktatása.

A műtét általában gerincérzéstelenítésben, vagy helyi Lidocainos érzéstelenítésben történik. A műtétek után a beteg pólyából készített ún. visszanyomó, azaz redresszáló kötést kap, ami segít a korrigált helyzetet rögzíteni. Erre már 24 óra múlva részlegesen terhelhet, felkelhet és járhat, az otthoni tevékenységeket el tudja végezni, hazamehet, minimális fájdalom az első héten fennmaradhat. Ma már téves nézet, hogy a bütyökműtét után gipszrögzítés kell! A redresszáló kötés is csak varratszedésig (10-14 nap) marad fenn, utána - ha szükséges - cipőben is hordható visszahúzó kengyelt viselhet a beteg pár hónapig. A bütyök kiújulásának esélye nagy. Az első évben a nagylábujj ismételt kifelé térése gyakori, főként azokban az esetekben, ahol csontos korrekció nem történt, viszont ez nem jár együtt újabb csontos kinövéssel, tehát valós bütyökkel. Így a páciens panaszmentessé válik, az esetleges esztétikai látványtól eltekintve.

A bütyök megelőzésében lényeges szerepe van a kényelmes, széles orrú cipőknek, a cipőben lévő stabil betétnek (ami nem engedi csúszkálni a lábat), a gondosan kiválasztott, se nem kicsi, se nem nagy cipőméretnek, és természetesen a minél szabadabb lábnak. Tehát ha tehetjük, javasolt a zárt cipő minél ritkább viselése a mindennapokban!

csontritkulás

A csontritkulás - orvosi szóval oszteoporózis - a csont minőségi és mennyiségi változását jelenti, melynek során károsodik a csont szerkezete. A betegség fokozott törékenységgel jár: az egyszerű elesések során bekövetkező törésekre először a csukló, majd a csigolyák, még idősebb korban a felkar és a csípő törése jellemző. A kezdetben tünetmentes, néma kórként is emlegetett betegséget hazánkban is elsősorban az érintettek magas száma teszi fontossá: a csontritkulás Magyarországon 900 000 embert érint, az Európai Uniós adatok szerint pedig minden harmadik menopauzán átesett nő és minden ötödik ötven év feletti férfi szenved ebben a betegségben.

A betegség kialakulása, okai

Az emberi csont nem egy tömör, változatlan formában kialakult egység, hanem a szervezettel összhangban lévő, folyamatosan változó, felépülő és lebomló szakaszokból álló rendszer: a testet alkotó több száz csont között jelentős különbségek vannak. A csontok három nagyobb csoportra oszthatóak: lapos, hosszú és rövid csöves csontok. A csontok szerkezetének alapanyaga az önmagában nem stabil kollagén fehérje; a fehérjerostokra szervetlen ásványi anyagok (hidroxiapatit és kalcium-foszfát) rakódnak le, ezek együttesen adják a csont szilárdságát.

A harmincas életkor közepéig a csont szerkezetének felépítése az erősebb, majd a lebontás kerül túlsúlyba, vagyis megindul a csontvesztés. Az ízületi problémákkal, járásnehézséggel küzdő idősek fokozott inaktivitása, mozgásszegény életmódja tovább fokozza a lebomlás nagyságát, melyet az aktivitás amúgy jelentős mértékben lassíthatna. A csont szerkezetének lebomlását az ösztrogén nevű női hormon szintjének csökkenése ugyancsak befolyásolja. Így a klimax beálltával a nők a negyvenedik-hatvanadik életévük között akár normál csonttömegük egyharmadát is elveszíthetik. A folyamat hatvanéves kor után közel egyforma mértékű a két nemben. A női nem és a korai menopauza mellett a csontszerkezet ritkulását további hajlamosító tényezők, például a vékony, alacsony testtípus, a családi halmozódás, a kálciumhiányos táplálkozás, a túlzott alkohol, kávé és az egyéb koffeintartalmú termékek fogyasztása, a dohányzás és a tartós gyógyszerszedés (általában a szteroidkészítmények esetében) is gyorsítják. Az időskori és menopauza utáni csontritkuláson kívül ritkábban ugyan, de fiatalkorban is előfordulhat az úgynevezett osteopenia, amely a csontok kálcium- és a D-vitamin anyagcseréjének zavarával függ össze.
A kálcium a csontok felépítésében a csontok szilárdságáért felelős legfontosabb ásványi anyag, mely a táplálékunkkal kerül be szervezetünkbe. A bélbe került kálcium felszívódásában és csontokba való beépülésében, valamint a felesleges kálcium kiürítésében a fő szerepet a hormonok mellett a tápanyaggal bevitt D-vitamin játssza. A D-vitamint a szervezetbe többnyire inaktív formában visszük be, aktivizálása és átalakítása pedig a bőrben történik UV-sugárzás, vagyis a napfény hatására. Az aktív D-vitamin serkenti a bélben lévő kálcium felszívódását, csökkenti a kálcium vesén át történő ürítését, így emeli a vér kálciumszintjét. A D-vitamin aktiválja továbbá a csontban lévő csontfelépítő sejteket, hogy a csont struktúrájába beépítsék - mineralizálják - a kálciumot, megnövelve ezzel a csont szilárdságát.

Tünetei, felismerése

A betegség leggyakrabban a gerincet, főként annak alsó háti és deréktáji szakaszait érinti. A felsőtest súlyát viselő, porózussá vált csigolyatestek a legkisebb traumára, például a hirtelen haspréssel járó köhögés, tüsszentés, vagy akár egy kisebb súly megemelésének hatására is összeroppanhatnak (ún. kompressziós törés). Ezt a folyamatot a beteg éles háti vagy deréktáji fájdalomként éli meg. Többszöri ismétlődéskor fokozódik a háti görbület, és az időskorra jellemző testmagasság-csökkenéssel járó görnyedtség lesz látható. A háti szakaszon jelentkező súlyos esetekben, a mellkasban lévő légzőszervek miatt a képet nehézlégzéssel, fulladással járó panaszok is uralhatják, melyek könnyen összetéveszthetők más, belrendszeri betegségek hasonló panaszaival. Az alsó végtagot és a székelési, vizeletürítési rendszert beidegző idegpályák közelsége miatt alsóvégtagi érzés és mozgászavarok, továbbá székelési és vizeletürítési panaszok is jelentkezhetnek.

A betegség által másik jellemzően érintett csont a combcsont, melynek a combnyak körüli törései a leggyakoribbak. A csontritkulás okozta töréseknek ez a legsúlyosabb formája, mely a legtöbb esetben szorul műtéti ellátásra és kórházi kezelésre, majd hosszas rehabilitációra. A combnyaktörés már a tomportájt érő ütés hatására is bekövetkezhet, jellemzőbb azonban, hogy esés okozza. Ilyenkor a végtag általában megrövidül, a láb kifelé fordul, a beteg pedig járásképtelenné válik.

A csontritkulás okozta eséseknél, töréseknél többnyire a csuklóízület is érintett. Esés közben az érintett a kezére próbál támaszkodni, a gyenge csont azonban nem bírja el a test súlyát és eltörik. Ilyenkor a csukló nagymértékben megduzzad, mozgása jelentősen beszűkül és fájdalmassá válik. A letámasztáskor szerezhető másik - jóllehet ritkább - törés a felkarcsont nyakánál következhet be: ez a felkar megduzzadásával és megrövidülésével jár, aminek következtében a beteg nem tudja megemelni a karját.

Mielőtt a betegségre jellemző törések bekövetkeznének, a csontritkulásban szenvedő személy általában véletlen röntgenlelet vagy a csontspecifikus áteresztőképességet mérő szűrővizsgálatot követően szembesül érintettségével. A csontritkulás szűrése során a beteget egy speciális asztalra fektetik, amely felett egy mérőfej mozog: a szűrésnél általában az ágyéki csigolyákat és a két csípőizületet, abban is a combcsont fejét vizsgálják. Mivel a mérés alapja a gép által kibocsátott sugár elnyelése, így a mérés csak kisfokú sugárterheléssel jár; mivel a mérést bizonyos anyagok zavarhatják, ezért a vizsgálat alsóneműben történik. A mérés eredményét számítógéppel értékelik, melyet a képpel együtt leletezve később minden beteg megkap. A szűrést érdemes évente megismételni, a fokozott kockázatnak kitett betegek esetében pedig kiemelten fontosak a rendszeres szűrővizsgálatok (fokozott kockázatot jelenthet a korai menopauza, az időskor, a fekélyes vastagbélgyulladás, a Crohn-betegség, valamint a tartós szteroidkúra).

Kezelése, megelőzése

Amennyiben a betegség bizonyítást nyert, úgy a reumatológus vagy ortopéd szakorvos laborvizsgálatokkal tovább folytatja a kivizsgálást, majd ambulánsan beállítja a gyógyszeres kezelést. A gyógyszerek többféle csoportba tartoznak: léteznek hormonpótló készítmények a menopauza utáni állapotokra, szintetikusan előállított hormonok a csontanyagcsere befolyásolására (pl. kalcitonin), D-vitamin-készítmények, valamint az úgynevezett biszfoszfonátok, amelyek a csontot lebontó sejteket gátolják. A különféle fluoridkészítményekkel fokozható a csontépítő sejtek aktivitása, a sejtfal szintjén ható készítmények (ún. receptormodulátorok) pedig a hiányzó ösztrogénhez hasonló hatást váltanak ki.

A gerinccsigolya összeroppanásos töréseit a kezdeti stádiumban többnyire a kórházakban kezelik: a beteg általában fájdalomcsillapító infúziókat és gerincfűzőt kap, ami mellett megkezdődhet a páciens fokozatos mobilizációja, mozgásterápiája és gyógytornáztatása. A súlyosabb idegrendszeri tünetekkel járó töréseknél ritka esetben gerincsebészeti beavatkozás is szóba jöhet.

A csípőtáji törések ellátását sürgősségi műtétek keretében végzik el, mert a combfej vérellátása töréskor nagymérétkben romlik, ami a combfej elhalásához vezethet. A műtét során fémimplantátumokkal rögzítik az érintett terület anatómiai helyzetét. A beteg korai mobilizációja nagyon fontos, mert az időseknél nagy az ágyhozkötöttségből adódó szövődmények kialakulásának veszélye (pl. tüdőgyulladás, embólia, trombózis).

A felső végtag töréseit általában gipsszel rögzítik, de a törés típusától függően akár műtéti úton is gyógyíthatóak.

A csontritkulás megelőzése

A megelőzésben, valamint a betegség súlyosbodásának elkerülésében kiemelt fontosságú a megfelelő diéta, melynek lényege a kálciumban gazdag ételek, például a tejtermékek, halak, leveles zöldségek, szójatermékek fogyasztása. Az érintettek számára a csontrendszer egyensúlyáért felelős D-vitamin megfelelő mennyiségű fogyasztása is elengedhetetlen; amennyiben a napi étkezések nem fedezik az egyéni szükségletet, úgy azt az orvos által előírt módon táplálékkiegészítőkkel kell pótolni. A csontritkulásban szenvedők, valamint a veszélyeztetettek kerüljék az alkohol- és a koffeintartalmú termékek fogyasztását, valamint a dohányzást.

Az életmódbeli szemléletváltás része, hogy a fokozott kockázatú személy - ha kell akár gyógytornász segítségével - olyan mozgássorozatokat tanuljon meg, melyek kiszámíthatóbbá, biztonságosabbá teszik mindennapjait. Meg kell tanulni felmérni saját teljesítményünket, amitől mozgásunk biztonságossá válik, így megelőzhetjük a további baleseteket. A D-vitamint saját szervezetünk is képes előállítani, ehhez azonban elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű napfény, így érdemes minél több időt a szabad levegőn töltenünk.

Összefoglalva az eddigieket, el kell különíteni egymástól a fent leírt kockázati csoportokba tartozó személyek körét, illetve a csontritkulás megelőzésének három fokozatát. Az elsődleges prevenció a gyermek születésétől kezdődik, és a szükséges mennyiségá D-vitamin és kálcium bevitelét, valamint a fokozatos mozgásra nevelést foglalja magában. A másodlagos megelőzés során a fokozott kockázatok megjelenésével párhuzamosan tudatosan járunk a szűrésre, a harmadlagos prevenció pedig azt jelenti, hogy megpróbáljuk a már meglévő csontritkulást gyógyítani, illetve minél inkább elkerülni a további várható szövődményeket.

gerincfájdalom, derékfájás

Az általános gerincpanaszok a lakosság 50 év feletti populációjában a mozgásszervi betegségek között vezető szerepet töltenek be. Köztük az ágyéki (lumbális) gerincbántalmak a leggyakoribbak. A hátfájdalmak főként serdülőkorban, fiatal felnőttkorban gerincferdüléshez, hanyagtartáshoz társulnak. A nyaki panaszok 30 év körül - hajlamtól és életmódtól függően -, illetve 50 év felett jelentkeznek. A fájdalmak lehetnek akutak, mint pl. porckorongsérv esetén, tarthatnak egy-két hónapig, illetve krónikusan évekig elhúzódhatnak. A derékfájást, mint komplex fogalmat ugyancsak meg kell említeni, melynek hátterében főként a gerinc megbetegedései állnak.

Kialakulás, okok, tünetek 
A gerinc, csigolyák egysége, mely a nyakon 7, a mellkasi szakaszon 12, az ágyéki szakaszon 5 csigolyából áll, de folytatódik az összecsontosodott csigolyák alkotta kereszt- és farokcsonttal. A gerincpanaszok fiatalkori előfordulásában általában genetikai, fejlődésbeli és alkati tényezőknek, illetve az életmódbeli sajátosságoknak tulajdonítanak szerepet.

A fejlődésbeli tényezők bizonyos csontfejlődési rendellenességek lehetnek, pl. az utolsó ágyéki csigolya a keresztcsonthoz hasonlít, és hozzá csontosodik. Előfordulhat, hogy a keresztcsont első csigolyája függetlenedik, az utolsó ágyéki csigolyának csak az oldalsó nyúlványa csontosodik a keresztcsonthoz, két ágyéki csigolya egymáson előrefelé elcsúszik. Ez párosulhat a csigolyaív szakadásával (spondylolisis), előfordulhat nyitott gerinc (spina bifida). A háti szakaszra jellemző a lapos csigolya (vertebra plana - Calvé-betegség), amikor is a csigolyatest nem fejlődik ki teljesen, lapos marad. Scheuermann-szindróma esetén a csigolyák zárólemezein egyenetlen beroppanásos zsákok vannak.

A genetikai tényezőknél a csigolyatestek között lévő, mozgásban résztvevő porckorongokban, ún. diszkuszokban bizonyos kötőszöveti anyag (kollagén) összetevőiben változás történik. A módosult kollagén-kombinációk kevésbé tudják a vizet megkötni, így a porckorong elveszti rugalmasságát, szakítószilárdságát, degenerálódik. Az elfajuló porckorong a külső erőkkel szemben sérülékenyebbé válik, összenyomás hatására a porckorongban lévő anyag hátrafelé vándorol, a gerinccsatorna felé beboltosul (protrusio disci). A
szalagrendszert átszakítva sérvként (discus hernia) kilép, majd ki is szakadhat (ruptura). Ez hirtelen erőbehatásra is jelentkezhet, ágyéki szakaszon típusosan nehezebb tárgyak emelésekor, a nyaki szakaszon inkább ismételt, tengely irányú erőbehatáskor (motorozásnál, hivatásos sofőröknél, ha rosszabb kiképzésű az ülés rugózása). A háti szakaszon a mellkas csontos-porcos-szalagos-izmos egysége és a sajátos anatómiai helyzet ritkán vezet akut sérv kialakulásához, azonban az elfajulásos elváltozások ezt a szakaszt ugyancsak érintik. A degeneratív elváltozások a porckorongokban kezdődnek, majd a megbomlott anatómiai és funkcionális egyensúly egyenes folytatása a gerinc instabilitása. Az instabil gerinc kóros mozgásai miatt, megindul a szervezet ellenreakciója. Az izmok folyamatossal próbálják stabilizálni a gerincet, ami miatt a mély hátizom tónusa fokozódik, ilyenkor görcsös csomókról panaszkodik a beteg. Az instabilitás miatt, a kisizületek ugyancsak fokozott terhelésnek vannak kitéve, elindul az izületi leépülés folyamata, kopás, elfajulás, meszesedés. Ez a kisizületi artrózis (spondylarthrosis) okozza később a nyaki és derékfájdalmakat.

Az elváltozások következtében a gerinc természetes görbületei is megváltoznak. A nyaki előre domborodó ív (lordosis) ellapul, a háti szakaszon hátra domborodó ív (kyphosis) fokozódik, az ágyéki, előre domborodó ív ellapul, de fokozódhat is olyannyira, hogy a csigolyák hátsó tövisnyúlványai összecsontosodhatnak (Baastrup fenomén), további derékpanaszokat okozva.

A derékfájásnak ezeken kívül még egyéb oka is lehet, pl. izom-, szalag-, izületi húzódások, rándulások, törések, a gerinccsatorna szűkülete, a gerinc alaki, görbületi elváltozásai, a csigolya összenyomásos törése, izületi gyulladása. Deréktáji panaszokat ritka csontosodási zavarok (Paget-kór), rendszerbetegségek (spondylitis ankylopoetica gerincet érintő formája: Bechterew-kór), szervi betegségek (kismedencei gyulladás, gyomorfekély, epehólyag-betegségek, hasnyálmirigy-gyulladás, aorta-elváltozások, reumás gyulladások és bakteriális fertőzések) is okozhatnak.

Mivel anatómiailag a csigolya csatornájában futnak a testet beidegző idegfonatok, ezért az elváltozások az idegeket nyomva idegrendszeri eltéréseket okozhatnak: érzéskiesés, fájdalomérzetek, reflexkiesések, kóros reflexek, zsibbadások, izomgyengeség, olykor teljes bénulás léphet fel. Előfordul, hogy vizelési és székletürítési panaszok jelentkeznek. A korai érzészavarokat ritkán észlelik a betegek. Az első tünet általában egy becsípődésként megélt helyi fájdalom, ami hirtelen vagy fokozatosan alakul ki, hasprésre, köhögésre, tüsszentésre fokozódik, továbbá a végtagon valamilyen fura zsibbadás, izomgyengeség jelentkezik. Az alsó végtagon derékfájdalom (lumbágó), forgó, far körüli lábba sugárzó fájdalom (isiász), járászavar, kóros tartás alakul ki. A felső végtagfájdalmak a nyakból a koponya felé, lapockákba, hátra, karokba, ujjakba sugároznak, az alsók a deréktól a lábak vagy a hát felé.

Felismerés

A gerincpanaszokkal általában az ortopéd szakorvost, vagy közvetlenül erre specializálódott gerincsebészt, esetleg reumatológust keresünk fel. Ha nyaki panaszaink vannak, akkor a nyaki mozgásterjedelmeket, a felső végtag neurológiai eltéréseit, reflexeit, izomerőt, érzésbeli eltéréseket vizsgálják. A háti és ágyéki gerincszakasz vizsgálatakor a beteg járását, tartását, a gerinc természetes és kóros görbületeit, mozgástartományait, érzékenységi pontjait ellenőrzik. A neurológiai érintettséget ilyenkor az alsóvégtagon nézik. Rákérdeznek továbbá a széklet- és vizeletürítési, illetve tartási panaszokra is. A vizsgálat után az érintett szakaszról röntgenfelvételt kér az orvos, és mágneses rezonancia vizsgálatot (MRI) is elrendelhet, szükség szerint. Szóba jöhet még CT-, izotópos vizsgálat, ritkábban myelographia (ilyenkor kontrasztanyagot juttatnak gerinccsatornába) és discográfia (itt a porckorongot festik meg).

Kezelés

Az akut gerincfájdalmak gyógyításának alapja az aktív életmód, ugyanakkor kerülni kell a panaszokat fokozó, illetve kiváltó mozdulatokat. A kezelés során a nem-szteroid fájdalomcsillapítók szájon át szedhető formáját kombinálni lehet helyi krémmel, valamint géllel, továbbá helyi vérbőséget okozó krémekkel. A kezelés másik alappillére a tartást javító torna. Gyógytornász segítségével elsajátíthatók a hát- és hasizom nyújtó és erősítő gyakorlatai.

Ugyancsak kiemelt jelentőségű a beteg felvilágosítása a gerincbetegségek alakulásáról, a kiújulás megelőzésének lehetőségeiről. Ha a folyamat krónikussá válik, akkor sajnos a beteg pszichéjét is megviseli a betegség, ilyenkor a stresszt, a depressziót és a szorongást is kezelni kell. Ha a panaszok hátterében külső érzelmi tényező feltételezhető, akkor krónikus fájdalom-szindróma alakulhat ki, ami nehezebben reagál a kezelésekre.

Súlyosabb esetben infúziós, infiltrációs, valamint epidurális kezelés jön számításba. Az izomlazító, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító komplex kezelés tornával és fizioterápiával egészíthető ki.

E helyen szót kell ejteni a különböző fűzőkről is. Ma már sok helyen, recept nélkül beszerezhetőek, így nagyon elterjedtek. Általános elmondható, hogy a mindennapi használatuk lesorvasztja a hátizmot, így ront a helyzeten. Ritkán alkalmasak a kiújulás megelőzésére. A fűző viselése helyett fontosabb a hátizom erősítése.

A műtéti kezelés alapja az ideg nyomatásának megszűntetése a porckorong részleges, vagy teljes eltávolításával. Ez történhet hagyományos módszerrel, amikor a gerincszakasz felett metszve feltárják a gerincet, az idegeket eltolják, és a porckorongot részlegesen vagy teljesen eltávolítják. A beteg mobilitásától függően a beavatkozás 3-4 napos kórházi tartózkodást igényel. Lézeres porckorong-műtét esetén kis csöveken keresztül kezelik a porckorongot lézersugárral. Az ún. percutan eljárásnál a bőrön keresztül, egy csövön át kis eszközökkel végzik a porckorong eltávolítását. Előfordul, hogy a porckorongot feloldó enzimet fecskendezik a porckorong kitüremkedő részébe. Az utóbbi két módszer eredményessége a mai napig kérdéses.

Ha a beteg állapota megengedi, akkor a porckorongot protézissel is pótolni lehet. Ennek azonban igen szűk az indikációs köre, általában csak a nyaki szakaszon végzik, abban az esetben, ha kizárólag egy porckorong érintett, és a többi csontos-porcos egység egészséges.

Amennyiben a fent említett módszerek nem alkalmazhatóak, és a gerinc instabilitása nagyfokú, az ún. fúziós műtétek jönnek szóba. Ilyenkor két vagy több csigolyát egyesítünk. Tudni kell azonban, hogy a beavatkozás nem mindig jár sikerrel, és a panaszok a műtét miatt is egyre instabilabbá váló gerincnél kiújulhatnak. A műtétet követően a csigolyaegyesítésből kimaradt gerincszakaszokra nagyobb erők, terhek hatnak, így azok degenerációja is felgyorsul, és egyre több szinten kell a fúziót elvégezni. Azt, hogy mikor és milyen mértékű beavatkozás szükséges, azt a beteg egyéni állapota, mozgásszervi és idegrendszeri státusza, valamint vizsgálati eredményei együttesen határozzák meg. A műtétet követően a hátizom tónusának, erejének mielőbbi visszaállítását és a rehabilitációs program mihamarabbi megkezdését nem lehet elégszer hangsúlyozni.

Megelőzés

A gerinc alapvető védelme a helyes testtartás, a jó erőnlét, a helyes emelési technika. A helyes tartáshoz a hátat az üléshez kell támasztani. A modern kocsikban már állítható háttámaszos ülések vannak, ha lehet, ne döntsük túlságosan hátra a kocsi ülése!

Nagyobb súlyokat egyenes háttal, inkább combból javasolt emelni. A hátizom-erősítő gyakorlatok és az úszás szerepeljenek a mindennapjainkba! Kerüljük a gerincet megterhelő sportokat, hobbikat, pl. hosszútávfutás, motorozás, különböző ugrással járó tevékenységek, súlyzózás. Próbáljuk az ideális testsúllyal tehermentesíteni gerincünket.

Figyeljünk az alvás körülményeire is, a matrac kiválasztásánál vegyük igénybe szakértő segítségét. Mivel a nikotin rontja a porckorong vérellátását, a csontok anyagcseréjét, és elősegíti a csontritkulás kialakulását, érdemes a dohányzásról is leszokni. 

a térdizület gyakoribb megbetegedései

A térdizület elfajulásos kopással járó megbetegedésének, más néven artrózisának előfordulási gyakorisága a második helyen áll, közvetlenül a csípőizület megbetegedései után. A mindennapi gyakorlatban a térd megbetegedései közt fiatalkorban többnyire a növekedéskor fellépő térdfájdalmon túl, a nagyon gyakori szalag- és porcsérülésekkel, az izület különböző fokú kopásaival találkozunk. A térdnek és térdkalácsnak vannak fejlődési rendellenességei, tengely deformitásai (O-, X-láb), cisztái, speciális csontelhalással járó kórképei, a térdkalácsnak veleszületett vagy szerzett ficamai és fejlődési rendellenességei is.

Kialakulása, okai

A térdizület betegségeinek és azok tüneteinek megértésében minimális szinten ismerni kell az izület felépítését, annak anatómiáját. A térd egy kéttengelyű csuklóizület, melynek felépítésében három csont játszik szerepet. E csontok közül is csak kettő - a comb, valamint lábszárcsont - alkotja a tényleges izületet, a szárkapocscsont nem tölt be lényeges izületi szerepet. A csontos részen kívül a lágyrészek (szalagok, C-alakú porcok, ún. meniszkuszok, izületi tok) felelősek az izület harmonikus mozgásáért, az izület stabilizálásáért. A két említett csont, mint egy kéttengelyű csuklóizület néz egymás felé porcborítékkal, melyek közt a külső és belső oldalon egy-egy félhold vagy C-alakú porc foglal helyet. Utóbbiak a két porcos felszín közt fellépő erőket csillapítják, és gördülékenyebbé teszik a mozgást. A két félhold alakú porc között fut keresztbe az elülső és hátulsó keresztszalag, melyek a járás különböző fázisában stabilizálják a térdet.

Az izület oldalirányú merevítéséért főként a külső és belső oldalon lévő oldalszalagok felelősek. A térdizület mozgásában a térden átívelő izmok aktívan, a térdkalács, a szalagok, a meniszkuszok és a tok passzívan vesznek részt. A mozgásból adódóan a felnőtt térdizület teljesen kinyújtható (lazaság esetén legfeljebb 5-10 fokkal még túl is nyúlik), és adottságtól függően kb. 120-160 fokig hajlítható. Derékszögben behajlított térdnél még vizsgálható a térd ki-be forgása, ún. rotációja.

A panaszokkal általában ortopéd vagy traumatológus szakorvoshoz kell fordulni. Az orvos először mindkét oldali izületet külsőleg veszi szemügyre (az összehasonlító vizsgálat alapvető szempont), majd megtapintva fájdalmat, duzzanatot, kóros izületi folyadékot, cisztát keres. Ezután következik a passzív mozgás vizsgálata, mely során az izület mozgásterjedelmét figyeli meg. Közben az izület oldal- és nyílirányú instabilitását is vizsgálja a porcok ún. provokációs tesztjeivel együtt. Ha a vizsgálat eredményei megkívánják, röntgen-, ultrahang-, MRI-, ritkább esetben CT-vizsgálat végezhető.

Gyakoribb fiatalkori térdizület-betegségek

Serdülőkorban gyakoriak a bizonytalan térdfájdalmakkal járó panaszok. Ilyenkor általában a térdizület a lábszárcsont felöli távolabbi oldalon, vagy a térdkalács mögött válik panaszossá, mely terhelésre fokozódik. Ezek a növekedéssel összefüggő fájdalmak többnyire ártalmatlanok, de az egyéb elváltozások kizárása szakorvos feladata. A térdizületi fájdalom oka lehet egyszerű lúdtalp, melynek kezelésével a fájdalom is megszűnik.

A térdizület szögeltéréseinek (X-, O-láb) hátterében alkati, vagy másodlagos okok is állhatnak. Nehezen befolyásolhatók, azonban ha extrém mértékű az eltérés, akkor műtét szükséges a felnőttkori, korai izületi kopások elkerülése érdekében. Ilyenkor a térd alatt vagy felett a lábszár-, illetve a combcsontból egy csontos éket vágnak, fűrészelnek ki, és távolítják el, vagy háztetőszerűen bevágják a csontot, és korrigálják az ideális anatómiai szöget.

A térdnek több ifjúkori szindrómája különböztethető meg, amelyek közt a leggyakoribb, a nem fertőzéses eredetű csontelhalás, ún. aszeptikus csont-nekrózisok csoportjába tartozó Schlatter-Osgood-szindróma. Ilyenkor a lábszárcsont térdkalács alatti szakaszán lévő előrenéző csontgumó (a térdfeszítő izmok inainak egyik tapadási pontja) elválik alapjától (melyhez csontosan nem rögzül), ami panaszok fellépéséhez vezet. Általában nem igényel tennivalót, a terhelésre jelentkező fájdalomkor javasolt a végtag pihentetése. Előrehaladott állapotban műtéttel rögzíthető, eltávolítható. Többnyire azonban felnőtt korra felszívódik.

Gyermek- és fiatal felnőttkorban egy rossz mozdulatnál, sportoláskor észlelhető először a nem traumás, hanem alkati térdkalács-ficam, mely az évek során többször ismétlődhet. Ilyenkor egy hirtelen fájdalomra a térdkalács kiugrik, ami látható, kézzel is tapintható. Előfordul, hogy magától helyére ugrik, amennyiben azonban ficamodott helyzetben marad, a térd egy fájdalmas, kissé hajlított kényszertartásban rögzül. A térd e betegsége alkati adottságra vezethető vissza. A térdkalács a láb hajlításakor egy anatómiailag kijelölt úton mozog. Amennyiben ezen a pályán eltérések vannak, vagy a térdkalácsot tartó szalagok lazák, illetve más irányba húzzák a térdkalácsot, akkor az kiugrik normál helyzetéből, azaz kificamodik. Az első ficamnál általában a helyretétel után, nyugalomba helyezés és 1-2 hetes gipszrögzítés válik szükségessé. Ezt követően a combfeszítő izmokat erősítő szigorú gyógytornát kell végezni, hiszen ezek azok az izmok, melyek a térdkalácsot a helyén tartják.

Ha a ficam többször ismétlődik, akkor a térdkalács belső felszínét borító, valamint a szomszédos porcok egyaránt sérülhetnek. Ekkor a hosszantartó, izomzatot sorvasztó rögzítés helyett célszerűbb lehet a műtéti megoldás. Ilyenkor a térdkalácsot alulról húzó inat egy kis csontos darabbal együtt kiveszik a lábszárcsontból, majd az ideális húzásnak megfelelően csavaros rögzítéssel visszaültetik. Műtét után rögzítés szüksége a csont beépüléséig.

A térd lágyrész-sérülései

A térdet az élet során sok baleset éri. Ilyenkor a térdszalag és a meniszkusz sérülései fordulnak elő leggyakrabban. A szalagok általában húzódhatnak, szakadhatnak. A leggyakoribb az elülső keresztszalag szakadása. Bizonyos sportokban, pl. síeléskor, ha a léc nem old le, vagy fordulás közben letapad a láb, mert rálépnek, vagy elakad, a térd kicsavarodhat. Ilyenkor az elülső keresztszalag részlegesen vagy tejesen szakad. A beteg hirtelen hasító fájdalmat érez, a térd beduzzad. Ha a szakadt darab hátracsapódik, akkor a hajlításban elmaradás, és a fájdalmas terhelés a tünet. A járóképesség megmarad, a beteg a földről való elrugaszkodás bizonyos fázisában fájdalmas, instabil panaszokról számol be, a lábát néha leragadtnak érzi.

Az elülső keresztszalag-szakadás kombinálódhat a belső, ritkábban a külső C-alakú porc (meniszkusz) szakadásával. Ilyenkor típusos jel a térd forgatásakor jelentkező hirtelen fájdalom, és elakadás. Sokszor a térd egy hajlított rugalmasan kötött tartásban rögzül. Az oldalszalagok teljes szakadása nagy erejű oldalirányú direkt behatásra jön létre. Duzzanat, vérömleny, oldalirányú instabilitás jön létre, az oldalszalagok felett nagyfokú fájdalommal. A térdsérüléseknél általánosan röntgenfelvétel készül, majd ha az orvos a vizsgálat során indokoltnak találja, akkor MRI-, ritkább esetben ultrahang-vizsgálatra is sor kerül. Ha a szalagszakadás beigazolódott, és panaszokkal jár, akkor minden esetben célszerű annak ún. artroszkópos eltávolítása, a további izületi károsodás megelőzése miatt. Ebben a beavatkozásban - általában gerincérzéstelenítésben, de előfordul, hogy altatásban - 2-4, a térdizület felett ejtett 2-3 mm-es lyukon keresztül egy optikai műszert juttatnak az izületbe, és monitoron keresztül (ezt a beteg is nézheti, ha nem alszik) néhány milliméter átmérőjű eszközökkel és szondákkal megvizsgálják, hogy a szalagok tartanak-e, a meniszkuszokon nincs-e szakadás. A leszakadt részeket eltávolítják, az izületet átöblítik. A lyukakat varrattal, vagy steril matricával zárják, ha szükséges, az egyik lyukon keresztül egy csövet (drént) hagynak hátra egy palackkal, amit másnap kihúznak.

Az elülső keresztszalag pótlásáról megoszlanak a vélemények. Sokan azt állítják, hogy funkcióját a megerősített combizomzat átveszi, de ha az instabilitás maradandó tünet, illetve az illető aktív sportoló, akkor többféle módszerrel is történhet a pótlás. Az egyik, ilyen módszer, hogy a térdkalácsból egy inas-csontos részt vesznek ki, és azt ültetik be a szalag helyére. Előfordul, hogy a pótláshoz a combizom inából készítenek egy szalagszerű képletet, melyet aztán beültetnek.

A hátsó keresztszalag izolált sérülése nagyon ritka, pótlását kevés helyen végzik. Az oldalszalagok húzódásait, részleges szakadásait, ha nem jár nagyfokú instabilitással, akkor elég rögzíteni gipsz vagy segédeszköz segítségével. A gyógyulási idő hosszú, a helyi fájdalom hónapokig fennmaradhat, ezért sokszor meniszkusz-szakadást sejtve, elvégzik az artroszkópiát, ami ilyenkor negatív eredményt ad. A teljes szakadásokat, a nagyfokú vagy krónikus instabilitásokat saját ínnal, vagy gyárilag előállított implantátummal lehet pótolni. A meniszkusz-szakadások ellátása általában a leszakadt, problémás rész eltávolításából áll. A szakadás varrása ritka, a halottból vett ínak transzplantációját Magyarországon nem végzik.

A szalag- és meniszkusz-sérüléseknél nagyon fontos az időben elkezdett gyógytorna, a zsugorodások, hegesedések megelőzése miatt. A sportsérülések elkerülhetők a legalább egy hónapos felkészüléssel, edzésekkel és természetesen a bemelegítésekkel. Az évente egyhetes sportok veszélyesek, az egyéves kihagyásoknál a szervezet nem "emlékszik" azonnal a harmonikus mozgásokra, a felelőtlen bátorság rossz tanácsadó.

A térd artrózisa

A térdizület alaki elváltozásával, felszíni pusztulásával, kopásával jár az idősebbeket érintő artrózis. Az elsődleges forma 60 év körül jelentkezik, mindkét nemet egyformán érinti. A betegség kezdetben az indulási, később terhelésre jelentkező térdkörüli fájdalomban, mozgáskorlátozottságban nyilvánul meg. Ezt megelőzheti, a gyulladásos, duzzadt, néha meleg tapintatú térd képe, ahol degeneratív ciszták (Baker-ciszták) utalhatnak a későbbi folyamat megjelenésére.

Kialakulásának másodlagos hajlamosító, ún. preartrotikus tényezői is lehetnek. Ilyenek a csípő és láb deformitásai, a lábtengely deformitások (O- és X-láb), a meniszkusz sérülései és ezek műtétét követő túlsúly, túlzott megterhelés, szalagsérülések, izületi törések, csontot, porcot érintő gyulladások, fejlődési rendellenességek, reumás betegségek, térdet érintő fertőzések, anyagcsere betegségek és tumorok.

A fő panaszt az izület reggeli mozgáskorlátozottsága, merevsége uralja, mely később oldódik. Fokozatosan ún. kattogás, sercegés érezhető a térdkalács alatt, majd a mozgás beszűkülésével zsugorodások, azaz kontraktúrák alakulnak ki. A fájdalom miatt a beteg a végtagját kíméli, ezért a combizomzat elsorvad.

A krónikus szalagelégtelenség és az izületi porc kopása, majd későbbi hiánya következtében a szalagok kevésbé tartanak, a térd "lötyögőssé" válik. Az orvos az anamnézis felvétele és a fizikális vizsgálat után röntgenfelvételt készített a térdről. Ez általában elég az artrózis diagnózisának a felállításához, de kiegészítő vizsgálatokkal is alátámasztható. A CT-, MRI- és izotópvizsgálatokat kérése, csak egyéb gyanú esetén, más betegségek kizárása érdekében végzik el.

Előfordul, hogy a porcállomány megítéléséhez, illetve műtétet megelőzően diagnosztikus artroszkópiát alkalmaznak, majd egy időben a műtét is elvégezhető.

A korai artrózis hagyományos kezelésben a fizikoterápia mellett (reumatológián, gyógyfürdőkben végzett kezelések: torna, víz alatt torna, elektromos, mágneses kezelések stb.), közkedveltek a porcvédő készítmények és ezek kombinációja nem-szteroid gyulladásgátló szerekkel. A porckészítmények tekintetében nincs egyöntetű vélemény arról, hogy a kondroitin-szulfát vagy a hialuronsav tartalmúak, illetve a természetes úton nyert vagy a mesterségesen előállított készítmények a jobbak-e. A porcregenerációban, illetve a kopás lassításában betöltött jótékony hatásuk azonban egyértelmű. Vannak kísérletek és kidolgozott készítmények a mesterséges térdizületi folyadék izületbe történő juttatásáról, illetve annak mozgásolajozó hatásáról, de valószínű, hogy ennek csak korai artrózisban lehet jótékony szerepe. A végső megoldás itt is a protézis beültetése. Ezeknek több fajtája létezik. A teljes térdfelszínt pótló, ún. totál térdprotézis mellett létezik féloldali ún. unicondyler, vagy szánkóprotézis is.

A teljes ízfelszínt pótló, ún. totál térdprotéziseknél, a térd felett ejtett hosszanti metszésben feltárjuk az izületet, és a helyes anatómiai szögek beállításával egy fém sablont helyezünk fel az ízfelszínekre, melynek segítségével lefűrészeljük a protézisnek megfelelő formát. Ezt követően beragasztjuk a protézist (a ragasztót csontcementnek is nevezik), majd elvezető cső hátrahagyásával bezárjuk az izületet. A csövet a második napon eltávolítjuk. Combfelőli komponense általában speciális fémötvözet, lábszárkomponense fémtálcás, melyen az izületi felszínt egy műanyag betét pótolja. Vannak ún. all-poly azaz totál-műanyag lábszárkomponensek, ilyenkor az egész egy darab műanyagforma, amit beragasztunk.

A szánkóprotézisnél egy fél protézist ültetünk be, aminél az illesztési felületeket szintén ki kell alakítani, de ami az előny ilyenkor, hogy kevés csontállományt kell eltávolítani, így a protézis későbbi kilazulásakor az esetleges újabb műtétnél, több csont áll rendelkezésre, mint a totál protézis kivételénél, továbbá a nagyobb beavatkozás idejét ki lehet tolni.

A műtét utáni rehabilitáció alapja természetesen itt is a korán megkezdett passzív, majd aktív torna. Pár hónapos mankózás a páciens mobilitásától, biztonság és egyensúly érzetétől, illetve erőállapotától függően szükséges.

Megelőzése

A primer artrózis megelőzéséről nehéz beszélni, mert az okok ismeretlenek, de a combizomzat kézbentartása, a rendszeres testmozgás, az egészséges csont és porcvédő életmód a betegség megjelenési idejét kitolhatja, vagy megelőzheti. Az ismert másodlagos formáknál, az okok megfelelő időben való tisztázása és gyógyítása (pl. tengely deformitás esetén műtéttel, de a fogyás, anyagcsere betegségek kezelése, a túlzott megterhelés visszaszorítása, a rheumatoid arthritis megfelelő kezelése) késleltetheti az artrózis megjelenését.

mozgásszervi traumák felnőttkorban

Magyarországon a balesetek közt első helyen a szabadidős tevékenységgel összefüggő, majd a közlekedési és harmadik helyen a munkahelyi balesetek állnak. Meg kell említeni az öregek fokozott kockázatát, akiknél a mozgásszervi betegségek, a törésekre hajalmosító csontritkulás, a figyelemképesség csökkenése, a reakcióidő növekedése és a járulékos betegségek növelik a balesetek esélyét. A technika fejlődésével járó nagy energiájú sérüléseket, amelyek kombinált traumákkal, rosszabb prognózisú törésekkel, és életveszélyes politraumákkal járnak, ugyancsak ki kell emelni. Külön fogalom a rákos megbetegedésekkel járó csontáttétekből adódó ún. patológiás törés, mely egyre nagyobb számban fordul elő.

Kialakulása, okai, osztályozása

A végtagsérülések közt a csontot érintő töréseket (fractura, fraktúra), az izületet és lágyrészeket érintő sérüléseket, úgymint a zúzódásokat (contusio, kontúzió), rándulásokat (distorsio, disztorzió) és ficamokat (luxatio, luxáció) lehet elkülöníteni.

A töréseket külső (erőbehatás) és belső tényezők (csont saját tulajdonsága az energia behatással szemben) befolyásolják közvetett (szakításos, hajlításos, csavarásos, összenyomatásos törés), vagy közvetlen (pl. botütéskor az alkaron, összenyomatásos törés magasból való leugráskor, lövedék okozta törés) módon. Léteznek ún. spontán törések is, amikor a törés hirtelen izomösszehúzódásra (görcsroham), vagy folyamatos tartós erőbehatásra (újonc katonák tartós menetelésekor lábközépcsont-törés jöhet létre) jön létre. Megkülönböztethetők nyílt és zárt törések is.

A törések alapvető tünete az adott végtag mozgásainak, funkciójának beszűkülése, illetve kiesése. Mivel a csontok szivacsos állománya vérraktár, a törés nagyfokú vérömleny képződésével járhat, mely a törés anatómiájától függően a felszínen is láthatóvá válhat. Természetesen, ha a külvilág felé hatoló törésről van szó, akkor a tört végek is láthatóvá válnak, de a nagyobb elmozdulással járó töréseket tapintással is észlelhetjük. További általános tünetek a fájdalom, végtagrövidülés, kényszertartás, kóros izületi helyzetek.

Az izületi és lágyrész sérüléseinek általános tünetei hasonlók a törésekhez. Megemlítendő, hogy bizonyos szalagok és ínak szakadásakor a beteg által olykor nem is észlelt funkció eshet ki, amely későn kerül felismerésre. A ficamok jellegzetes tünete, hogy az izület vápáját (ez a gömbcsukló tokja, amibe a csont fejrésze illeszkedik) valamilyen irányba elhagyja a csont fejrésze (azaz a gömb kiugrik a tokból). Ez sokszor szabad szemmel is látható helyzetben rögzül.

A végtagok minden csontjának lehetnek törései, az izületeknek rándulása, ficama. A teljesség igénye nélkül a legtipikusabb, mindennapi életben leggyakoribb sérüléseket részletezzük.

Vállficam 
A vállficam a felső végtag leggyakoribb ficama. Általában akkor következik be, ha az ember eleséskor nyújtott karra próbál érkezni. Ilyenkor az izületet elhagyja a felkarcsont fejrésze. A végtag rugalmasan kötötté válik, a vápát elhagyó fej tapinthatóvá válik a kóros helyzetben, a váll körül duzzanat alakul ki, a ficamnak megfelelően a kar kóros helyzetet vesz fel.

A gyógymód alapja a helyretétel. Az általánosan ismert Hippokratészi módszert (a paciens fekszik, a segítő a hónaljban lábbal betámasztva a karra lefelé húzást gyakorol) lehetőség szerint baleseti intézetben, rövid narkózis mellett kell végezni. Előfordul ugyanis, hogy téves a diagnózis, vagy a helyretétel után alkattól, sérüléstől, kortól függően speciális rögzítés válik szükséges. Ismételt, vagy régebbi, illetve nem helyre tehető, valamint töréssel járó ficam esetében műtét szükséges, melynek során a vápát, valamint a lágyrészeket próbálják stabil helyzetbe hozni, plasztikázni.

Felkar felső részének törései 
A felkar felső részének törése általában időskorú, csontritkulásos betegeknél gyakori. Többnyire a koordinációzavarban szenvedő idős betegeknél fordul elő esést követő letámasztáskor a felkar felső szakaszán. A tünetek itt is az általános duzzanat, mozgászavar, fájdalom. Többnyire összepréselődéssel járó stabil törések, melyek terápiája a helyretétel, majd kendőben, vagy speciális kötésben való rögzítése. A gyógyulás legnagyobb részét a rehabilitáció és gyógytorna teszi ki. Mivel az idősebb vállizület nem bírja a hosszú távú rögzítést, ún. befagyott váll-szindróma jöhet létre. Ha a törés megkívánja, gipszrögzítés is adható, általában a felkart lefelé húzó súlygipsszel. Instabil törések esetében a műtét jön szóba. A helyreállított pozíciót a velőűrbe felvezetett velőűr sínezéssel, nyaki töréseknél lemezekkel, csavarokkal, szegekkel rögzítjük. A korai gyógytorna itt is fontos!

Alkarcsont csuklótáji törései 
Általában ez is az időskorú, oszteoporózisos betegek törése, mely eleséskor való letenyerelés következménye. Összességében is a leggyakoribb törésfajta. Az orsócsont, azaz radius típusos törésének is nevezik. A törés lehet a csuklóizületbe terjedő, illetve izületen kívüli is, továbbá az orsócsonton kívül érintheti az alkart alkotó singcsontot (ulna) is.

Amennyiben a törés a letámasztáskor jön létre, és a csukló a kézhát felé billen, a kéz ún. bayonett állást vesz fel. Ilyenkor a törés stabil. Ellenkező esetben, vagyis ha az érintett a kézhátra esik, a csukló értelemszerűen a tenyér felé billen, ez instabil törésnek számít. E kétféle törés kombinálódhat is ficamokkal, a kéztőcsontok traumáival. A csukló valamennyi törésnél általában duzzadt, a fent leírt típusos helyzetekben rugalmasan fixált, a szalagok szakadásával, az izület megnyílásával a vérömleny a bőr alatt - a kéz lógatásának hatására - az ujjak felé terjed.

Fontos, hogy minden felső végtagot érintő traumánál, az ékszereket, gyűrűket, órákat el kell távolítani, mert később fájdalmas körülmények között a traumatológián kerül rá sor, az ékszereket nem kímélve. Ez különösen igaz csuklósérüléseknél, ahol a duzzanat nagyfokú, és gyorsan alakul ki.

A végső diagnózist röntgenfelvétel alapján mondjuk ki. A terápiás ellátásban - intézettől függően - általában gipszrögzítés jön szóba. Jóllehet a gipsz viselésének időtartama ugyancsak függ az adott traumatológiai intézettől, általánosan kortól függően 4-6 hétre tehető. Ha a helyreállítás nem teljes, illetve az izületet is érintő súlyos törés jön létre, akkor a műtét elkerülhetetlen. Ilyenkor drótokkal, csavarokkal, lemezekkel, vagy ún. fixateur externe-nel, azaz külső fixálással stabilizálják a törést. A bőrből néhány milliméter átmérőjű fémdrótok, azaz nyársak lógnak ki, amik egy fémszerkezettel vannak rögzítve. A látvánnyal ellentétben ennek a viselése nem fájdalmas.

A felkar- és csuklótörések megelőzésében a fő figyelmet a csontritkulás szűrésére, kezelésére, az idősek kockázatkerülő magatartásra való oktatására kell fordítani.

Csípőtáji törések, combnyaktörés 
A csípőtáji törések az egyik leginkább rettegett, időskorban, csontritkulásos betegeknél a leggyakrabban előforduló törések. Mivel a felsőtest súlyából adódó erővonalak a combnyakon koncentrálódnak, továbbá a csípőt egy életen át terheljük álló helyzetekben, nem csoda, ha a meggyengült combnyak már kisebb, banális traumák hatására is eltörik. Idősebb korú emberek továbbá könnyebben esnek el. Középkorúaknál, illetve fiataloknál általában igen nagy erőbehatásra tud csak ilyen törés létrejönni.

Egyes, a combnyak és tompor környékén csontáttétet adó tumorfajták következtében az érintett csont ugyancsak gyengülhet. Ritkaságnak számít a csípő ún. fáradásos törése. Ebben az esetben a combnyak és a combcsont által bezárt szög veleszületett kisebb mérete okozza a bajt. A varus-csípőnek is nevezett eltérésben ez a szög a derékszöghöz közelít - szemben a normálisan kb. 135 fokkal - extrém nagy terhelést okozva a combnyaknak. Hosszantartó szteroidkezelés eredménye is lehet ilyen törés.

A combnyaktörés korábban halálos szövődményekkel járt. Ennek hátterében a kevésbé fejlett műtéti technikák és implantátumok következtében alkalmazott konzervatív kezelés állt. A beteget hetekig, hónapokig fektették, és közben a csontokba fúrt nyársak segítségével, súlyokkal húzatták, annak reményében, hogy az érintett meggyógyul. Főként az idősekben, a hosszú időn át tartó fektetés megsokszorozta a trombózis, tüdőembolia, tüdőgyulladás, húgyúti fertőzés, szívelégtelenség kialakulásának előfordulását. A fejlett sebészi technikáknak köszönhetően a kezelés alapelvét, a 6-8 órán belüli műtétet, a nagyon korai mobilizálást ma már rutinszerűen tudják teljesíteni.

A combnyaktörést a törésvonal lefutása szerint osztályozzák, de ennek műtéttechnikai szempontjai vannak. A mindennapi ember számára a legfontosabb tudnivaló, hogy a csípőtáji törések viszonylag könnyen, gyorsan megoperálhatók, és minél hamarabb el kell jutni a megfelelő szakintézetbe.

A csípőtáji törések legfontosabb tünete, hogy elesést, vagy kisebb traumát követően, a páciens többnyire járásképtelenné válik, a tomportájék és a lágyék fájdalmassá válik, a végtag jelentősen, szemmel láthatóan megrövidül. Az érintett lábat a beteg fekve sem tudja megemelni, a láb kényszertartásban rögzül, a lábfej kifordult helyzetben látható. Utóbbi esetben természetesen nem a lábfej fordul ki, hanem a combcsont, de ez a tünet a lábfejnél lesz szembetűnő.

A műtéti ellátásban a traumatológiai beosztás számít, de általánosan elmondható, hogy a töréseket csavarokkal (dupla, kanülált csavar), vagy lemezekkel (pl.: DHS), továbbá a velőűrbe vezetett szegek és csavarok kombinációjával rögzítik. Tisztázatlan korú, vagy ismerten régebbi törések esetén, a combfej vérellátása a törött nyak miatt jelentősen romlik, így a combfej túlélése, illetve gyógyulása kérdéses. A páciensnél ekkor már szakmai megfontolások szerint, nem a csont egyesítése a cél, a korai mobilizáció reményében. Ilyenkor a fent említett műtétek helyett, a szervezetet kicsit jobban megterhelő, de szintén rutinnak számító protézis beépítését végzik el. A műtéti technikától függően a páciens két napon belül felállhat, és fokozatosan, járókerettel terhelhet.

A csípőtáji törések megelőzése társadalmi probléma. Általában a töréseknél derül ki a beteg csontritkulása. A cél az oszteoporózis szűrése, kezelése, a kevésbé járóképes betegek széleskörű segítése mindennapjaikban és a megfelelő segédeszközzel való időben történő ellátása.

Achilles-ín sérülése 
Az Achilles-ín sérülése igen gyakran fordul elő középkorú férfiaknál, a sportolók negyedik leggyakoribb sérülése. A fedett sérülések táncosokban, balettosokban, aktív sportolókban, hosszú távfutókban gyakori. Ők évekig mindennapi állandó terhelésnek teszik ki az Achilles inaikat, ami miatt mikrotraumák keletkeznek az ínban, ami később hegesedéshez vezet, fokozatosan elvesztve az ín szakítószilárdságát. Ilyenkor a talajtól való elrugaszkodásért felelős lábikra izomcsoport összehúzódását a talpi oldalra átvivő Achilles ín elszakad. Lehet nyílt (ritkább, kb.30 százalék), vagy zárt a szakadás. Nyílt esetben a szakadás szemmel látható. Zárt esetben a páciensek arról számolnak be, hogy mintha hirtelen bottal megütötték volna azon a tájon (a sarok felett, hátul), sokszor csattanást, roppanást éreznek. Ilyenkor a funkció elmaradása (a beteg nem tud lábujjhegyre állni), az ín helyén tapintható bemélyedés, nagyobb vérömleny utalhat a szakadásra.

A másik veszélyeztetett csoportba a már nem aktívan, de időszakosan, túlzott mértékben sportolók sorolhatók. Esetükben az általános bemelegítés sokszor elmarad, az ín nem tud felkészülni a nagyobb teherviselésre.

A sérülés ellátása mindenképpen műtéti, és időfaktorhoz kötött. Sürgősséget igényel, mert a szakadt ínban hamar megindul a leépülés, egy része felszívódik, később hegesedésnek, zsugorodásnak indul, ami miatt az egyszerű ínvarrat már nem elég. Ilyenkor a rövidült, vagy rossz állományú inat megplasztikázzák. A vádli izomzatából kisebb-nagyobb félizmos-ín darabokat lehúzva adaptálják a tapadás helyére az ín maradványait. A műtétek után hosszútávú gipszelés következik, ami előbb fekvő-, majd járógipszet jelent. A sérülés ellátásának vannak más iskolái is. Ilyenkor mindenképpen elsődlegesen megplasztikázzák az inat. Ami hosszabb vágást és műtéti időt igényel, viszont rövidebb, egyszerűbb a rögzítés, és korai teljes funkció remélhető. Minden esetben igen fontos a rögzítés utáni koncentrált rehabilitáció, és a gyógytorna.

Az Achilles-ín szakadása azon ritka traumák egyike, amely valamilyen módon megelőzhető. A középkorú férfiak típusos "hanyag" szakadása. A nagy célok (pl. maratonfutás) fokozatos teljesítménynöveléssel való elérésével, hosszú, alapos bemelegítéssel a balesetek elkerülhetők.

Boka szalagsérülései és törései

A boka szalagsérülése általában serdülő, fiatal felnőttkorban kezdődnek, és a panaszok egy életen át visszatérhetnek. A törések általában közép és időskorban fordulnak elő (a csontritkulás itt is terhelő tényező), a téli jeges utakon, az első havazáskor számuk jelentősen emelkedik.

A bokaszalag általában a boka rándulásakor sérülhet, amikor a lábfej típusosan befordul maga alá. Ilyenkor a szalagok megnyúlhatnak, részlegesen vagy teljesen szakadhatnak. A boka külső része beduzzad, mozgása korlátozódik, tapintásra fájdalmassá válik. A nagy fájdalom következtében az izület nyithatóvá is válhat, azaz szakavatott kéz megérzi oldalirányú mozgatásnál az izület instabilitását.

Az orvos röntgen-felvétellel kizárja az egyéb traumát, megállapítja az instabilitás mértékét. Általában konzervatívan kezelendő. A boka felpolcolásával, jegelésével, a vérömleny felszívódását segítő gélekkel és rögzítéssel. A rögzítés nagyobb sérüléseknél egy hét gipszsín, a térdig, és utána légpárnás bokarögzítő, vagy enyhébb esetekben végig bokarögzítő. Mivel a gyógyhajlam csak hosszútávon kitűnő, így 5-6 hét rögzítés és utána aktív gyógytorna szükséges. A légpárnás rögzítő a láb fel-le mozgatását engedi, így a beteg tud járni, cipőben is viselhető, kényelmes. Többszörös rándulásoknál, aktív sportolóknál, krónikus instabilitásnál, nagyobb szalagrendszer szakadásánál műtéti úton a szalag megvarrása, illetve plasztikája szükséges. Természetesen műtét után itt is szükség van a rögzítésre.

A szalagszakadás megelőzése nehéz, de fokozott rizikónál megfelelő sportcipőkkel (magasszárú, bokát rögzítő), illetve bokarögzítő gumikkal, bemelegítéssel a kockázat csökkenthető.

A bokatöréseknél a fő mechanizmus szintén a boka ún. megbicsaklása, ami törésben folytatódhat az idősebb, fáradt csont megadja magát. Ilyenkor leggyakrabban a külbokán a szárkapocscsont fejecse törik le, de kombinálódhat a belboka töréseivel és szalagszakadásokkal. A bokaduzzanat itt is vezető tünet, a járóképesség csökken, a törés helyén nyomásra fájdalmas sercegést tapasztalunk. Röntgenvizsgálatra itt is szükség van.

Mivel a stabil bokatörés ritka, a műtéti megoldás a gyakoribb. Ebben az esetben a törést csavarokkal, drótokkal, lemezekkel próbálják helyretenni. Műtét után fekvő-, majd járógipsz-rögzítést kap a beteg, 6-8 hétig. Ha nincs műtét, a gipszet akár 12 hétig is viselni kell.

A törések megelőzése a kellő óvatosság mellet (főleg a téli napokon és a csúszós utakon), a csontritkulás kezelésén alapul.