szívelégtelenség

A szív mellkasunk közepén elhelyezkedő, üreges, izmos falú pumpaszerűen működő szerv, melynek feladata a szervezet megfelelő vérkeringésének fenntartása. Amennyiben e létfontosságú szerv pumpafunkciója nem kielégítő, szívelégtelenség, keringési elégtelenség alakulhat ki. A betegség leggyakoribb oka a szív izomzatának megbetegedése, azonban a verőerek vagy a szív billentyűinek betegsége, továbbá a szív üregeinek csökkent tágulékonysága is okozhatja.

Kialakulása, okai

Attól függően, hogy nyugalomban vagyunk, vagy fizikai munkát végzünk, szívünknek különböző mennyiségű vérrel kell ellátnia szervezetünket. A változó igényekhez való alkalmazkodás érdekében a szívösszehúzódások gyakorisága és ereje, valamint a vérerek átmérője nagymértékben képes megváltozni. Amennyiben a szív a szervek és szövetek oxigén- és tápanyagigényét nem képes többé biztosítani, szívelégtelenségről beszélünk. A szív által nem továbbított vér az erekben pang, e jelenség miatt a betegséget pangásos szívelégtelenségnek is nevezik. A betegség rendszerint krónikus formában jelentkezik, és felismerése előtt akár évekkel is fennállhat már.

A betegség gyakori oka a koszorúerek betegsége, pl. érelmeszesedés, szívinfarktus által érintett szívizomterület pusztulása. A szívizom összehúzódásának és elernyedésének folyamatában fellépő szívritmuszavarok, valamint a véráramlás akadályozása révén a szívbillentyű-betegségek is idézhetnek elő szívelégtelenséget. A túlzott alkoholfogyasztás, dohányzás, vagy a szív izomzatát érintő bizonyos fertőzések következtében a szívizom gyengévé válik, az összehúzódás ereje csökken, ami ugyancsak szívelégtelenség kialakulásához vezethet. A magas vérnyomás a szívre, illetve az erekre gyakorolt káros hatása folytán szintén állhat a keringési elégtelenség hátterében. A betegség további rizikótényezője az elhízás, ilyenkor a betegség súlyosabb formában lép fel. Előfordul azonban, hogy a szívelégtelenség oka ismeretlen marad.

A betegség kezdetén szervezetünkben számos ellensúlyozó mechanizmus lép életbe. A szervezet megfelelő vérmennyiséggel történő ellátása érdekében a szívüregek alakja, mérete megváltozik, a szívizomzat összehúzó ereje erőteljesebbé válik, a szív összehúzódásainak száma is megnő. A keringő vérmennyiség és az oxigénellátottság csökkenésével egy időben, a vesékben fokozódik a só-és vízvisszatartás mértéke. Ennek következtében emelkedik a keringő vér mennyisége és nyomása. A kompenzáló mechanizmusok a szívelégtelenség korai szakaszában még biztosítani tudják szervezetünk oxigénellátását, hosszabb távon azonban "kimerülnek", és súlyos panaszok lépnek fel. 

Tünetei, felismerése

A szívelégtelenség tünetei döntően a szív érintettségétől függnek. Ha a szív bal oldala nem képes a vért megfelelő hatékonysággal továbbítani, a vér pangani kezd a tüdőerekben, ami légzési zavarokat, illetve bőséges nyálkaképződést okozhat. A jobb szívfél elégtelensége esetében nem megfelelő a vér kiáramlása a tüdő felé, így a vér a máj és a lábak vénáiban pang. Ilyenkor a máj térfogata megnő, a lábak megduzzadnak, éjszaka több vizelet termelődik.

Jellemző panasz a kezdetben csak fizikai terhelésre, majd a betegség késői szakaszában már nyugalomban is fellépő nehézlégzés. A súlyos légszomj a beteget éjszaka is felriaszthatja. A gyengeség, fáradékonyság, gyors kifáradás, szapora szívműködés, valamint a száraz köhögés szintén jellemző velejárója a kórképnek. Az alsó végtagok vizenyője, a láb, comb, csípők, olykor a has lágy szöveteinek tapintható duzzadása, az éjszaka során többszöri vizelés ugyancsak jellemző tünetek. A májban, belekben, gyomorban jelentkező pangás miatt májtáji feszítő fájdalom, étvágytalanság, hányinger tapasztalható.

A pangásos szívelégtelenség miatt a vese egy idő után nem képes már feldolgozni a felesleges mennyiségű vizet, így veseelégtelenség társulhat. Az elégtelen vérellátás a szervezet összes szerveit és szervrendszereit érinti. A központi idegrendszer esetében ez a szellemi funkciók romlását okozhatja.

Akut szívelégtelenség esetén hirtelen gyűlik össze a tüdőben a folyadék, a panaszok hirtelen jelennek meg. Magas koncentrációjú oxigén arcmaszkon keresztül történő adagolásával, intravénás vizelethajtó és egyéb gyógyszerek adásával, súlyos esetben a beteg gépi lélegeztetésével a tünetek enyhíthetők.

A betegség diagnózisa a szív egyszerű sztetoszkópos vizsgálata mellett mellkasi röntgenvizsgálattal, EKG-vizsgálattal, a szív ultrahangos vizsgálatával, szívkatéterezéssel nyert eredményekkel támasztható alá.

Kezelése, megelőzése

A beteg kilátásai döntően a betegség súlyosságától, stádiumától, egyéb alapbetegségektől, a beteg korától, életmódjától függnek. A kezelése célja minden esetben a szív terhelésének csökkentése, a szívizom munkájának javítása, s ezáltal a beteg munkaképességének és életminőségének javítása. Minél korábban kezdődik el a betegség hatékony, szakszerű kezelése, annál jobbak a beteg kilátásai is.

A terápia három pilléren nyugszik. Kiemelt fontosságú az alapbetegség gyógyítása, a szívelégtelenséget rontó egyéb tényezők megszüntetése, és magának a szívelégtelenségnek a kezelése. A szigorú alkohol- és dohányzási tilalom, elhízás esetén a testsúlycsökkentés, a konyhasóbevitel, valamint a fizikai terhelés mérséklése javulást eredményez. A szívelégtelenség gyógyszeres kezelésének alapját a vízhajtók képezik, az ún. digitáliszok, nitrátok, ACE-gátlók és Béta receptor blokkolók mellett. Amennyiben a szívelégtelenség szívbillentyű-betegség következménye, sebészi beavatkozás is szóba jöhet, míg egyes esetekben elkerülhetetlenné válik a szívátültetés.

A betegség kialakulása megelőzhető a koszorúér-betegségek, valamint a magas vérnyomás kialakulásának megelőzésével, illetve időben elkezdett kezelésével, valamint az egészséges életmóddal, helyes, döntően sószegény étrenddel és fizikai aktivitással.

szívizombetegségek

A szív fala speciális, a szervezetben sehol máshol elő nem forduló izomszövet fajtából épül fel. Ennek a szövetnek a hibátlan szerkezete, alapfeltétele a szív megfelelő működésének. Több külső tényező, továbbá genetikai okok is létrehozhatják a szívizom károsodását, és ez minden esetben a vérkeringés idült, általában fokozatosan romló károsodásához vezet. Gyógyszeres és sebészi kezelési módok egyaránt rendelkezésre állnak a beteg állapotának javítására.

Kialakulása, okai

Legtöbbször ismeretlen ok vezet a szívizom károsodásához. Ezt az állapotot orvosi nyelven kardiomiopátiának nevezik.

Számos ismert folyamat is létezik azonban, amely elváltozást hozhat létre a szív izomzatában. Ilyenek pl. fertőzésekből eredő gyulladások (leggyakrabban vírusok), egyéb gyulladásos folyamatok (pl. autoimmun betegségek), anyagcserével vagy hormon-háztartással kapcsolatos állapotok (pl. kálium-, magnézium-, vagy fehérje-hiány, pajzsmirigy működési rendellenesség), idült alkoholizmus vagy bizonyos mérgezések (pl. kokain), egyes gyógyszer-mellékhatások, az egész szervezetre kiterjedő izom- vagy kötőszöveti betegségek, egyes ismert örökletes betegségek.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy ebbe a betegség-csoportba tartoznak-e - de jelentősségük miatt mindenképp külön kerülnek ismertetésre - a koszorúerek keringési betegségeiből adódó, ún. iszkémiás szívbetegségek, az angina pectorisz és a szívinfarktus.

Akár valamelyik fentebbi ok, akár ismeretlen folyamat hozza létre a károsodást, az izomrostok összehúzódási képessége, vagy nyújthatóságuk sérül. A szív kamráinak falát alkotó izomszövet módosulása a kamrák telődésének (a vér beáramlásának), vagy kiürülésének (a vér továbbításának) zavarához vezet.

Típusai, csoportosítása

Az szívizomzat kóros elváltozása alapján az alábbi 3 fő csoport különíthető el:

1. A szívüregek kitágulásával és a vér pangásával járó forma (ún. dilatatív típus)

A csökkent szívizom összehúzódási képesség miatt zavart szenved a szív kamráinak a vér továbbítását biztosító pumpa-funkciója, emiatt a vér pang a szívben és ez a kamrák kóros kitágulásához, faluk elvékonyodásához, és az egész szív megnagyobbodásához vezet. Hosszú ideig észrevétlen maradhat, aztán bármilyen életkorban megjelenhet. A beteg fulladásról, fáradékonyságról, szapora szívverésről, mellkasi fájdalomról panaszkodik. A betegség előrehaladtával a panaszok mind kisebb terhelésre, sőt akár nyugalomban is jelentkezhetnek, és súlyos keringési elégtelenség alakulhat ki.

Ismert szívkárosító tényezők közül ilyen típusú elváltozáshoz vezethetnek:

• felső légúti vírusfertőzések mintegy egynegyedében a hurutos betegséget követően szívizom-gyulladás (miokarditisz) is létrejön, ami általában maradéktalanul gyógyul, de néha idült szívizombetegség kialakulásához vezet
• az idült alkoholizmus számtalan romboló hatása között a szívet is károsíthatja, ez az egyik legrosszabb kórjóslatú szívizombetegség forma
• a koszorúér megbetegedésben szenvedők negyede-fele valamilyen fokban érintett
• többszöri, egymást rövid időközönként követő szülések esetén is kialakulhat ilyen típusú szívbetegség a szülést megelőző, vagy az azt követő néhány hónap folyamán
• egyes hormonális zavarok is okozhatják (pl. pajzsmirigy működési zavar).

2. A szívizomszövet túltengésével, megvastagodásával járó forma (ún. hipertrófiás típus)

A szöveti túltengés legjellemzőbb helye a bal kamra fala és a szív két oldalát elválasztó sövény. Az izomzat nyújthatósága károsodik, a kamrák nem képesek megfelelően kitágulni, így a normálisnál nagyobb munkával telhetnek meg vérrel. Fiatal vagy középkorú felnőttek betegsége, legtöbbször örökletes kórkép okozza. Panaszokat csak hosszú tünetmentes időszak után okoz: fáradékonyság, nehézlégzés, mellkasi fájdalom, ritkábban eszméletvesztés hívhatja fel rá a figyelmet. Bár egyes betegek akár életük végéig is panaszmentesek maradhatnak, jellemzőbb az, hogy a folyamat romlása szívritmuszavarok és néha keringési elégtelenség kialakulásához vezet. Az előrehaladott betegségnek súlyos következményei lehetnek, ismert a nagyobb megterhelés hatására kialakuló hirtelen halál is.

3. A szívüregek merevségével, korlátozott telődésével járó forma (ún. restriktív típus)

Ez a szívizombetegségek legritkább formája. Ismeretlen okok, vagy néha besugárzás, szívműtét utáni állapot, anyagcsere- vagy kötőszöveti betegségek következménye lehet. Előfordul, hogy valamilyen anyag (pl. vas, fehérje, kötőszövet) kóros mértékben rakódik le a szívizomzat állományában. Néha a szívizomzat és a szív üregeit bélelő szívbelhártya (endokardium) együttes megbetegedése okozza. Ilyenkor gyulladás, vérrögképződés és hegesedés is zajlik a szívben, ami károsítja a vérkeringést és általában igen rossz kórjóslatú.

Tünetei, kezlése

Nehézlégzés, fulladás, gyengeség, csökkent teherbírás, mellkasi fájdalom, szapora szívverés, szívdobogásérzés, az alsó végtagok vizes duzzanata a keringési elégtelenség következményei lehetnek. Ilyen panaszok jelentkezésekor haladéktalanul orvoshoz kell fordulni.

A szívizombetegségek alapos kardiológiai kivizsgálást igényelnek. Ez a szív kopogtatásából és meghallgatásából, EKG készítéséből, a szív ultrahangos vizsgálatából, mellkasröntgen felvételből, esetleg speciálisabb vizsgáló eljárások elvégzéséből is áll (pl. izotóp vizsgálat, szívkatéterezés, szívizom-mintavétel).

Ismert kiváltó tényező esetén természetesen elsősorban azt kell kezelni. A legtöbb esetben azonban nem ismert a betegséget létrehozó ok, ezért csak a szív munkáját és a vérkeringést támogató kezelést lehet alkalmazni. Ennek célja a panaszok enyhítése, az életminőség javítása, a betegség romlásának lassítása. Elsősorban gyógyszeres kezeléseket alkalmaznak a szív működésének javítására. Néha, amennyiben a gyógyszerekkel nem érhető el a kellő hatás, szívsebészeti beavatkozás elvégzése is szóba jön.

A betegek más kezelési módra nem javuló, szűk csoportjánál a szívátültetés (transzplantáció) lehetősége is létezik, mint a betegség végleges gyógymódja.

szívinfarktus

Éles fájdalom, vagy tompa, szorító nyomás a mellkasban, gyomortájon, zsibbadó balkar. Sajnos közismert tünetek, a szívinfarktus jelzői. Magyarországon évente körülbelül ötvenezren halnak meg elhízás, magasvérnyomás, dohányzás, cukorbetegség és magas koleszterinszint előidézte szívinfarktusban, jóllehet közülük sokaknál életmódváltással megelőzhető lenne a tragédia. A szívinfarktustól el kell különíteni az ugyancsak a mellkasban jelentkező fájdalommal jellemezhető angina pektoriszt. Amíg utóbbi esetében a szívizom vérellátási zavara, elégtelen oxigénellátása miatt átmenetileg fellépő mellkasi fájdalomról vagy nyomásérzésről van szó, addig a szívinfarktus olyan veszélyállapot, amelyben a szív egy részének vérellátása hirtelen nagymértékben csökken, vagy megszűnik, és a szívizom az oxigénhiány következtében elhal.

Kialakulása, okai

Az angina pektoriszban fellépő kínzó szívtájéki fájdalom leggyakrabban a szegycsont középső vagy alsó részén jelentkezik, azonban kisugározhat a mellkas mindkét, főként bal felébe, a felkarokba, sőt könyökbe, csuklóba és kézujjakba is. Előfordul, hogy a fájdalom a nyakban, állban vagy a bal lapockában érződik. A markoló, szorító fájdalom olyan érzetet kelt, mintha nehéz súly telepedne a mellkasra, vagy valaki fojtogatná nyakunkat. Az anginás roham hirtelen kezdődik, és többnyire nem tart tovább 15-20 percnél. Ennél hosszabb ideig tartó mellkasi fájdalom szívinfarktus gyanúját kelti. Anginás roham többnyire fizikai terhelés hatására lép fel. Ezen túlmenően hideg levegő, túlzásba vitt étkezés, pszichés izgalom is kiválthatja az első tüneteket. Nyugalomban, éjszaka ritkán, csak súlyos esetekben lép fel. Nehézlégzés, szorongás, halálfélelem, gyengeség, verejtékezés, szívdobogásérzés, hányinger, hányás társulhatnak tünetként. A mellkasi fájdalom olykor el is marad.

A köznapi nyelven gyakran szívrohamként emlegetett szívinfarktus jellegzetes heveny tünete a hirtelen kezdődő igen erős, szorító fájdalom. Az anginás rohamra emlékeztető mellkasi fájdalmat gyakran verejtékezés és halálfélelem kísér. Előfordul, hogy a fájdalom a gyomortájékon jelentkezik, hasi megbetegedést sejtetve. A roham jellegzetes előjelei, legtöbbször már akár hetekkel korábban a kisebb mellkasi nyomásérzések, a rossz közérzet, valamint a fáradékonyság lehetnek. Szövődményként hirtelen halál, szívritmuszavarok, kardiogén sokk, agy- és végtagembólia, a szívizomfal megrepedése léphet fel.

A két kórkép okozta mellkasi fájdalom között a legalapvetőbb különbség az, hogy infarktusban a fájdalom tartósabb és a nyelv alá helyezett nitroglicerin-tabletta (vagy spray) hatására sem szűnik meg.

Mellkasi fájdalmat a koszorúér-betegségeken kívül számos egyéb betegség, pl. idegi eredetű betegség, a gerinc nyaki szakaszának elmeszesedése, bordaközi idegfájdalom, rekeszsérv, epekő, mellhártyagyulladás is okozhat. Ezért szíveredetének megállapítása, kizárása mindig szakorvos feladata. A jellegzetes tünetek valószínűsítik a tünetegyüttest. Ezek hiányában a szívizom izotópos vizsgálata, EKG-, szívultrahang-vizsgálat, koszorúérfestés segítségével támasztható alá a diagnózis.

A szívinfarktuson átesett személy sorsát legtöbbször az dönti el, hogy az első tüneteket miként értékelte maga a beteg, valamint környezete, vagyis milyen gyorsan kerül szakszerű kórházi kezelésbe. A tünetek fellépése esetén azonnal segítséget kell kérni, mentőt kell hívni. A segítség megérkezéséig az érintett személy környezetében nyugalmat kell biztosítani, friss levegőről gondoskodni kell, a szoros ruházatot el kell távolítani. Amennyiben kézközelben van, nyelv alatti nitroglicerint kell adni. A legfontosabb, hogy a beteg minél hamarabb kórházba kerüljön, annak érdekében, hogy az elzáródott érszakasz szakszerű terápia hatására minél hamarabb újból megnyíljon. Súlyos, a hirtelen keringés- és légzésmegálláshoz vezető szívroham esetén azonnal meg kell kezdeni az újraélesztést. Az újraélesztés csak a klinikai halál beállta utáni 3-4 percen belül lehetséges. Ezt követően a keringésleállás visszafordíthatatlan agyi károsodást okoz. A sikeres újraélesztés jele, ha a pupillák fényre újra összeszűkülnek, a légzés visszatér, és a beteg sápadt bőrszíne élénkebb lesz. A diagnózis EKG- és laboratóriumi vizsgálatokkal támasztható alá. 

Tünetei, felismerése

A köznapi nyelven gyakran szívrohamként emlegetett szívinfarktus jellegzetes heveny tünete a hirtelen kezdődő igen erős, szorító fájdalom

Az angina pektoriszban fellépő kínzó szívtájéki fájdalom leggyakrabban a szegycsont középső vagy alsó részén jelentkezik, azonban kisugározhat a mellkas mindkét, főként bal felébe, a felkarokba, sőt könyökbe, csuklóba és kézujjakba is. Előfordul, hogy a fájdalom a nyakban, állban vagy a bal lapockában érződik. A markoló, szorító fájdalom olyan érzetet kelt, mintha nehéz súly telepedne a mellkasra, vagy valaki fojtogatná nyakunkat. Az anginás roham hirtelen kezdődik, és többnyire nem tart tovább 15-20 percnél. Ennél hosszabb ideig tartó mellkasi fájdalom szívinfarktus gyanúját kelti. Anginás roham többnyire fizikai terhelés hatására lép fel. Ezen túlmenően hideg levegő, túlzásba vitt étkezés, pszichés izgalom is kiválthatja az első tüneteket. Nyugalomban, éjszaka ritkán, csak súlyos esetekben lép fel. Nehézlégzés, szorongás, halálfélelem, gyengeség, verejtékezés, szívdobogásérzés, hányinger, hányás társulhatnak tünetként. A mellkasi fájdalom olykor el is marad.

A köznapi nyelven gyakran szívrohamként emlegetett szívinfarktus jellegzetes heveny tünete a hirtelen kezdődő igen erős, szorító fájdalom. Az anginás rohamra emlékeztető mellkasi fájdalmat gyakran verejtékezés és halálfélelem kísér. Előfordul, hogy a fájdalom a gyomortájékon jelentkezik, hasi megbetegedést sejtetve. A roham jellegzetes előjelei, legtöbbször már akár hetekkel korábban a kisebb mellkasi nyomásérzések, a rossz közérzet, valamint a fáradékonyság lehetnek. Szövődményként hirtelen halál, szívritmuszavarok, kardiogén sokk, agy- és végtagembólia, a szívizomfal megrepedése léphet fel.

A két kórkép okozta mellkasi fájdalom között a legalapvetőbb különbség az, hogy infarktusban a fájdalom tartósabb és a nyelv alá helyezett nitroglicerin-tabletta (vagy spray) hatására sem szűnik meg.

Mellkasi fájdalmat a koszorúér-betegségeken kívül számos egyéb betegség, pl. idegi eredetű betegség, a gerinc nyaki szakaszának elmeszesedése, bordaközi idegfájdalom, rekeszsérv, epekő, mellhártyagyulladás is okozhat. Ezért szíveredetének megállapítása, kizárása mindig szakorvos feladata. A jellegzetes tünetek valószínűsítik a tünetegyüttest. Ezek hiányában a szívizom izotópos vizsgálata, EKG-, szívultrahang-vizsgálat, koszorúérfestés segítségével támasztható alá a diagnózis.

A szívinfarktuson átesett személy sorsát legtöbbször az dönti el, hogy az első tüneteket miként értékelte maga a beteg, valamint környezete, vagyis milyen gyorsan kerül szakszerű kórházi kezelésbe. A tünetek fellépése esetén azonnal segítséget kell kérni, mentőt kell hívni. A segítség megérkezéséig az érintett személy környezetében nyugalmat kell biztosítani, friss levegőről gondoskodni kell, a szoros ruházatot el kell távolítani. Amennyiben kézközelben van, nyelv alatti nitroglicerint kell adni. A legfontosabb, hogy a beteg minél hamarabb kórházba kerüljön, annak érdekében, hogy az elzáródott érszakasz szakszerű terápia hatására minél hamarabb újból megnyíljon. Súlyos, a hirtelen keringés- és légzésmegálláshoz vezető szívroham esetén azonnal meg kell kezdeni az újraélesztést. Az újraélesztés csak a klinikai halál beállta utáni 3-4 percen belül lehetséges. Ezt követően a keringésleállás visszafordíthatatlan agyi károsodást okoz. A sikeres újraélesztés jele, ha a pupillák fényre újra összeszűkülnek, a légzés visszatér, és a beteg sápadt bőrszíne élénkebb lesz. A diagnózis EKG- és laboratóriumi vizsgálatokkal támasztható alá.

Kezelése, rehabilitáció

Rendszeres ellenőrző vizsgálatokkal csökkenthető az újabb szívroham kockázata.

A kiváltó ok megszűnésével többnyire az anginás fájdalom is hamar elmúlik. Szükség esetén rövid hatású, nyelv alatti tabletta vagy spray formájú nitroglicerinnel azonnal megszüntethetők a tünetek. A kezelés során használatos gyógyszerek (pl. nitrátok, béta-blokkolók, kalciumcsatorna-blokkolók) vagy a szív munkáját csökkentik, vagy a koszorúerekben fokozzák a véráramlást.

A szívinfarktusos beteg kezelése kórházi, ún. koronáriaőrzőben történik, 24-órás szívműködés-monitorozás mellett. Itt biztosítják ugyancsak a gyógyuláshoz szükséges nyugalmat, a megfelelő oxigénszükségletet orrszondán keresztül, a gyógyszereket vénásan. A keringés helyreállítása a kezdeti tüneteket követő legkésőbb az első 4-6 órában a legeredményesebb. A szívütések számának csökkenése esetén ideiglenes, olykor végleges szívritmus-szabályozó készülék, ún. pacemaker alkalmazására is sor kerülhet. A kórházi kezelés célja, hogy az elzáródott koszorúereket újra megnyissák, megakadályozzák a (további) szívizom elhalását. Ehhez vérrögoldó kezelést vagy katéteres érmegnyitást alkalmaznak. Ezek hatástalansága esetén koronária bypass-műtét elvégzése válhat indokolttá.

Rehabilitáció 
A teljes felépülés érdekében a szívinfarktuson átesett személyt már a kórházi kezelés ideje alatt, ágyban fekvés helyett, fokozatosan vissza kell szoktatni a fizikai aktivitáshoz. A mozgásrehabilitáció mellett kiemelt jelentőségű lelki támasz nyújtása is. A tünetek súlyosságától és a szövődmények jellegétől függően a betegek már akár egy hét elteltével elhagyhatják a kórházat. Ezt megelőzően azonban a szakorvos felméri a beteg további szív- és érrendszeri kockázatát, és felhívja figyelmét betegségének rizikótényezőire. Ezek szigorú kerülésével megakadályozható, hogy a betegség "kiújuljon". A kórházban elkezdett rehabilitációt, ezt követően is folytatni kell (járóbetegként vagy szanatóriumban). Rendszeres ellenőrző vizsgálatok mellett, csökkentheti az újabb roham kockázatát. 

Megelőzése

Az angina pektorisz és a szívinfarktus kezelése helyett a megelőzésre kell hangsúlyt fektetni. Mivel a koszorúér-betegségek kialakulásának veszélyét a magasvérnyomás-betegség, a magas vérzsírszint, a dohányzás, a cukorbetegség, a túlsúly, a mozgásszegény életmód, az előrehaladott életkor, a stressz és az öröklött hajlam növeli, a megelőzés az egyén által megváltoztatható tényezők, vagyis a magas vérzsírszint és vérnyomás, a dohányzás, a túlsúly, a mozgásszegény és stresszes életmód kiküszöbölésében rejlik.

A magas vérzsírszint részben a vér koleszterintartalmából, részben egyéb zsírokból, ún. trigliceridekből tevődik össze. A koleszterin a vérben főleg két fehérjéhez kötődve szállítódik. Az egyik az LDL, a másik a HDL, vagyis a High Density Lipoprotein (nagy sűrűségű koleszterin). Az LDL az érfalhoz kötődik, és elősegíti a plakk-képződést, a szűkület kialakulását. A HDL koleszterin ellenben eltávolítja a vérből a koleszterint, ezzel akadályozza az érelmeszesedés folyamatát. A zsírok kétféle módon jutnak a vérbe. Részben táplálkozással, részben a szervezet belső anyagcseréje révén. A magas vérzsírszint ritkán öröklődhet is, ilyenkor az érelmeszesedés okozta betegségek már fiatal korban kialakulhatnak. A koleszterinszint-csökkentés első lépésben legtöbbször a diéta, melynek lényege a telített zsírok fogyasztásának csökkentése, valamint a növényi eredetű és telítetlen zsírok (pl. hal, szárnyashús, növényi olaj, margarin, olajos magvak, zöldségek) bevitelének növelése.

A magasvérnyomás e két kórkép ugyancsak jelentős kockázati tényezője. Az erekben uralkodó magas nyomás hatására az erek sérülnek, ami elősegíti a koleszterin lerakódását, érelmeszesedés kialakulását. A magasvérnyomás hosszú távú, legtöbbször az élet végéig tartó kezelést és gondozást igényel, beállítása a kezelőorvos és a beteg együttműködését igényli. A legalkalmasabb gyógyszer vagy gyógyszerkombináció kiválasztása mindig a beteg reakciójától függ, és hosszabb időt vehet igénybe. A hatékony orvos-beteg együttműködését nagyban segíti a vérnyomás rendszeres önellenőrzése és feljegyzése. A gyógyszeres kezelés mellett ugyancsak fontos a nem gyógyszeres kezelés, azaz az életmódbeli tényezők hangsúlyozása is, a dohányzás abbahagyása, túlsúly esetén a testsúly csökkentése, a rendszeres fizikai aktivitás és a konyhasó bevitelének mérséklése.

Az érelmeszesedés, ezáltal az anginás roham, valamint a szívinfarktus kockázatát az aktív és a passzív dohányzás egyaránt fokozza. A dohányárukban lévő számtalan alkotóelem közül elsősorban a nikotin és a szénmonoxid károsítják a verőerek belső falát, így elősegítik a plakk-képződést. Érdemes lemondani e káros szenvedélyről. Ha nem önmagunk, legalább környezetünk egészsége érdekében.

A betegség szempontjából a cukorbetegek ugyancsak nagyobb kockázatnak vannak kitéve. Ereik fala ugyanis sérülékenyebb, ez pedig kedvez a koleszterin lerakódásának és a plakkok kialakulásának.

Mivel az elhízottak között több a magasvérnyomásos és magas koleszterinszintű személy, valamint esetükben a cukorbetegség is gyakoribb, a túlsúly ugyancsak rizikótényezője a koszorúér-betegségeknek. Rendszeres testmozgással, a zsírfogyasztás és a kalória-bevitel mérséklésével a testsúlyfelesleg is csökkenthető. A testmozgás ráadásul növeli a HDL- és csökkenti az LDL-koleszterin szintjét, tágítja a vérereket, csökkenti a vérnyomást, könnyíti a testsúlyfelesleg leadását is.

A feszültség, stressz hatására egyes hormonok szintje megemelkedik a vérben, ezek növelik a pulzusszámot és a vérnyomást, a magasvérnyomás pedig növeli az érelmeszesedés kockázatát. Meg kell tanulni tudatosan megszervezni és fontossági sorrendbe állítani a mindennapi feladatokat és időnként nemet mondani bizonyos stresszel járó kihívásokra.

Az érbetegség kiváltásában szereplő veszélyeztető tényezők és maga a korai életkorban jelentkező érelmeszesedés is halmozódhat a családon belül. "Öröklődhetnek" egy családon belül a káros étkezési és egyéb életmódbeli szokások is, pl. az egészségtelen táplálkozás, a dohányzás, a mozgásszegény életmód vagy a feszült, túlhajszolt munkatempó. Az örökletes tényezők gyanúja esetén fontos valamennyi családtag megelőző jellegű kivizsgálása és megfelelő kezelése. 

szívritmuszavarok

Csaknem mindenki érezte már időnként, hogy szívverése rendetlen, vagy szíve egyszer-egyszer nagyobbat üt, melyet esetleg légszomj is kísér. Az enyhe tünetektől a súlyos keringési elégtelenségig a szívritmuszavaroknak számos megnyilvánulási formája lehet, sok okra vezethetők vissza, így kezelésük is különböző.

Kialakulása, okai

A szívnek saját ingerületképző és vezetőrendszere van. A jobb pitvar falában található a szinuszcsomó, mely ingerületek, ún. elektromos impulzus képzésére specializálódott szívizomcsoport. Percenként 50-60 alkalommal bocsát ki impulzusokat, melyek az egész szív összehúzódását vezérlik. Működését a vegetatív idegrendszer befolyásolja, a szimpatikus idegrendszer - félelem, stressz, fizikai aktivitás hatására - gyorsítja, a paraszimpatikus lassítja (pihenés, alvás, étkezés). A szinuszcsomóban keletkező ingerület szétsugárzik a pitvar falát alkotó izomrostokra, mely ennek hatására összehúzódnak. Innen a pitvari pályákon keresztül eléri az úgynevezett pitvar-kamrai atrioventrikuláris csomót, majd továbbhalad, és ingerületbe hozza a kamrákat, melyek összehúzódnak.

Kóros körülmények között a szinuszcsomón kívül valamennyi módosult, ingerületvezetésre specializálódott szívizomsejt képes spontán ingert képezni. Normális esetben azonban erre az önállósodásra nincsen idejük.

A szívritmuszavarok kialakulásának számos oka lehet. Okozhatja pl. a szív vérellátási zavara, oxigénhiánya, különböző szívizombetegségek (gyulladás, hegesedés), magasvérnyomás-betegség, anyagcsere betegség (pl. pajzsmirigy túlműködés, fokozott alkoholfogyasztás hatásaként), szívbillentyű betegségek, elektrolit zavarok (pl. kálium- és magnéziumhiány), tartós stressz, veleszületett, illetve örökletes tényezők, továbbá a vegetatív idegrendszer zavarai.

Fenti okok miatt egyrészt az ingerületképzés, másrészt az ingerületvezetés károsodhat. Ingerületképzési zavar a bradikardia (a pulzus 45-50/perc alatti), a tachikardia (a pulzus nyugalomban 100/perc feletti), az extraszisztolia, a szupraventrikuláris tachikardia, a pitvarfibrilláció, a kamrai tachikardia és a kamrafibrilláció.

Extraszisztoliáról beszélünk, ha a pitvarban vagy kamrákban a normálistól eltérő ingerület képződik, és így soron kívüli szívösszehúzódást okoz.

Szupraventrikuláris tachikardiát a pitvarokból, vagy a pitvar-kamrai csomóból kiinduló gyors ritmus okozhat.

Pitvarfibrilláció esetén nincsen rendes pitvari összehúzódás, hanem a pitvarok egyes részei "felváltva" húzódnak össze, kb. 300/min frekvenciával.

Kamrai tachikardiáról van szó, ha a kamrákból kiinduló gyors ritmus (kb. 200/min), életveszélyes állapotot idéz elő, mely rövid idő alatt a keringés összeomlásához vezet.

A kamrafibrilláció azonnali keringésleálláshoz és halálhoz vezető ritmuszavara a szívnek, a hirtelen szívhalál leggyakoribb oka.

Ingerületvezetési zavar az elsőfokú AV-blokk, ami a pitvarok és a kamrák közötti ingerület-terjedés lelassulását okozza. Másodfokú blokk esetén nem minden egyes normális pitvari ütést követ kamrai ingerület, hanem 1-1 kimaradhat. Harmadfokú blokkról akkor beszélünk, amikor a pitvarok és kamrák között az összeköttetés megszakad, egymástól külön működnek. Fenti zavar tartós fennállás esetén pacemaker, a szív saját ingerképző rendszere helyett dolgozó elektromos vezérlő beültetése válik szükségessé. 

Tünetei, felismerése, megelőzése

A szívritmuszavarok tünetei igen változatosak lehetnek, számos esetben az enyhébb zavarok teljesen tünetmentesek lehetnek. Extraszisztoliára jellemző a rendetlen szívdobogásérzés, 1-1 nagy bedobbanás. Szupraventrikulásis tachikardia gyengeséggel, légszomjjal, szédüléssel járhat. Bradikardia és a harmadfokú blokk tünete a szédülés, esetleg felüléskor ájulásszerű rosszullét. A felismerés lényege, hogy bármilyen panasz esetén EKG-vizsgálatot kell végezni. Az eredmény negativitása és ritmuszavar gyanúja esetén 24-órás EKG, ún. Holter monitorozás és komplex kivizsgálás szükséges.

A ritmuszavarok többsége ún. iszkémiás szívbetegség, vagy szívizombetegség következménye, ezért a megelőzés fontos része az alapbetegségek kezelése. Egyes rosszindulatú ritmuszavarok családi halmozódást mutathatnak. Ennek gyanúja esetén természetesen a családtagok szűrése életbevágó. 

Kezelése

A kezelés a ritmuszavar jellegétől függ. Enyhe, panaszt nem okozó ritmuszavart nem kezelünk, a rendszeres felülvizsgálat azonban fontos. Kiemelt jelentősége van a megfelelő kálium- és magnéziumpótlásnak, valamint egyéb (alap)betegségek, pl. pajzsmirigy túlműködés, szívizomgyulladás kizárása, illetve egyidejű kezelése.

Rövid ideje fennálló pitvarfibrilláció esetén célunk a normál (szinusz)ritmus helyreállítása. Ez történhet elektromos úton altatásban, vagy gyógyszeresen. A ritmus fenntartására tartós antiaritmiás gyógyszeres kezelés szükséges. Tartósan fennálló pitvarfibrilláció esetén a megfelelő szívfrekvencia elérése a cél. Tekintettel arra, hogy a pitvarok nem húzódnak össze, jelentősen megnövekszik a pitvari vérrög kialakulásának veszélye, mely leszakadva életveszélyes embóliát okozhat. Ezért tartós véralvadásgátló-kezelés szükséges.

Kamrai tachikardia esetén az akut kezelést követően részletes kivizsgálás szükséges. Esetleg sebészeti úton beültethető defibrillátor kezelésre is szükség lehet. Ezek a kis készülékek automatikusan érzékelik az életet veszélyeztető zavarokat, és létrehozzák az elektromos sokkot a betegben, aki ennek hiányában meghalna, amikor szíve leáll. Mivel ezek a defibrillátorok nem megelőzik az aritmiákat, a tartós ritmusszabályzó kezelés elengedhetetlen.

Kamrafibrilláció és sikeres újraélesztést követően az eljárás hasonló.

Első- és másodfokú blokk esetén gyógyszermódosítás és rendszeres kontroll szükséges, harmadfokú blokknál pacemaker-kezelést választunk.

A szívritmuszavarok prognózisa általában az alapbetegségtől függ, valamennyi ritmuszavarban szenvedő beteg esetén fontos a rendszeres kontroll. Az alaposan kivizsgált és beállított beteg teljes életet élhet, az esetleges megszorítások mindig az elektrofiziológia birtokában egyéni elbírálást igényelnek, ezért a végezhető fizikai aktivitással és a normál életvitelhez való visszatéréssel kapcsolatosan szakorvosától kérjen egyénreszabott tanácsot.

magasvérnyomás-betegség (hipertónia-betegség)

A magasvérnyomás-betegség (hipertónia-betegség) világszerte népbetegség. Szövődményei, a szívinfarktus, agyvérzés, érszűkület súlyos terheket rónak mind az egyénre és környezetére, mind az egészségügyi ellátó rendszerre. Miután a betegség gyakran tünetmentesen indul, számos esetben csak a szövődmények kialakulásakor, illetve súlyos életveszélyes állapotok fellépésekor kerül sor a diagnózis felállítására. Pedig jelen gondozási és terápiás lehetőségeink mellett - megfelelő egészségneveléssel - a betegség korán felismerhető és kezelhető. Ezzel számos emberélet megmenthető lenne, illetve súlyos, maradandó fogyatékosságok is elkerülhetők.

Kialakulása, okai

A magas vérnyomás a vérnyomás megemelkedése, amellyel a szervezet alkalmazkodik a különböző hatásokhoz, így az időjáráshoz, a fizikai terheléshez, a forró fürdőhöz, a napozáshoz, a szexuális együttléthez, a lázhoz stb. Normális esetben, e hatások elmúltával a vérnyomás visszatér az eredeti értékére. Kóros esetben, a szabályozó folyamatok károsodásakor a megemelkedett vérnyomás rövid időn belül nem csökken a normál tartományon belüli értékre és kialakul a magasvérnyomás-betegség. Magasvérnyomás-betegségről (hipertóniáról) tehát akkor beszélünk, amikor a vérnyomás értéke tartósan meghaladja a normál tartomány felső határát. A magas és a normális vérnyomás között nem húzható éles határ. Az orvosi gyakorlatban alkalmazott határértékeket önkényesen határozták meg, annak figyelembevételével, hogy a tudományos vizsgálatok során mely értékek mellett mekkora gyakorisággal alakultak ki a szövődmények, illetve következett be a halál. Napjainkban a 139/89 Hgmm (higanymilliméter) értéket tartják a normális vérnyomás felső határának.

A vérnyomás két értéke közül az első vagy más néven a felső érték a szisztolés nyomás értéke, amely megmutatja, hogy az összehúzódó szívből kipréselt vér mekkora nyomást gyakorol az erekre. A második vagy más néven alsó érték a diasztolés érték, amely azt a nyomást mutatja, amikor a szív elernyed, és a "préselés" megszűnik. Hazánkban, mint a többi civilizált országban a daganatos betegségek után a szív- és érrendszeri megbetegedések okozzák a legtöbb halált, ezen belül a magasvérnyomás-betegség az esetek kétharmadában játszik szerepet. A szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának veszélye és a mért vérnyomásértékek között szoros összefüggés igazolható. A kockázat már 115/75 Hgmm vérnyomás esetén nő, minden 20/10 Hgmm vérnyomás-emelkedés esetén megduplázódik.

Kialakulását tekintve a magas vérnyomásban szenvedők két csoportba oszthatók. Az elsőbe a betegek kb. 95%-a tartozik. Esetükben a betegség kezdete nem meghatározható, kezdetben gyakran tünet- és panaszmentesek. Betegségük számos tényező, ún. rizikófaktorok kölcsönhatása révén alakul ki. Ezek közül a legfontosabbak a genetikai-örökletes tényezők, a túlsúly (különösen az ún. “alma-típusú" elhízás), a dohányzás, a mozgásszegény életmód, a túlzott kávé- és alkoholfogyasztás, a stressz, a fokozott sóbevitel. Magyarországon a normál étkezési szokások a szükséges sóbevitel 2,5-3 szorosát tartalmazzák. Az életkor és a nem ugyancsak lényeges tényező. Felmérések szerint a hipertónia kialakulása kb. 10 évvel később kezdődik a nőkben, mint a férfiakban. 50 éves kor alatt a férfiak között, 50 éves kor felett a nők között gyakoribb a hipertónia előfordulása. Ez a gyakoriságbeli változás egyrészt a két nem közötti hormonális különbségekkel (a férfi nemi hormon, a tesztoszteron és a női nemi hormon, az ösztrogén eltérő vérszintje), másrészt a nőkben a menopauzában bekövetkező hormonális változásokkal (ösztrogénszint lecsökken) magyarázható. Az ösztrogén erős értágító hatásával késlelteti a hipertónia kialakulását. A lecsökkent ösztrogénszint folytán, a menopauza után egyetlen évtized alatt megduplázódik a nők körében a szív- és érrendszeri halálozás előfordulása: míg a 45-54 éves nők között 23%, addig a 65-74 éves nők között 52% a hipertónia előfordulási gyakorisága. Ez a csoport az ún. elsődleges, vagy esszenciális hipertónia. Az érintetteket hipertóniabetegeknek nevezzük. Az emelkedett vérnyomásértékeket a kis artériák izomfalának tartós összehúzódása, majd megvastagodása okozza. Fenti erek a normál vérnyomás-ingadozás szabályozásában is alapvető szerepet játszanak.

A magasvérnyomás-betegség előfordulása és súlyossága többszörös rizikó esetén szorzatosan, úgymond exponenciálisan emelkedik, nem pedig összegződik. A kockázati tényezők általában több év alatt éreztetik káros hatásukat, de pontosan nehéz megítélni, hiszen pl. diétahiba, túlsúly már gyermekkortól jelen van. A dohányzásnak akut vérnyomásemelő hatása is van, jóllehet betegséget néhány év után vált ki. A hipertónia életmódbetegség. Ahogy a fiatalok egyre jobban élnek, köztük is egyre gyakoribbá válik a betegség. Ezt fokozza az, hogy egyre fiatalabb korban kezdik pl. a dohányzást, a fogamzásgátló tabletta szedését, vagy éppenséggel a drogfogyasztást.

A másik csoportba azok a betegek tartoznak, akik magas vérnyomásértékeit egy ismert alapbetegség, pl. anyagcsere-betegség, egyes belső elválasztású mirigyek betegségei, egyes szívbetegségek, vesebetegségek okozzák. Ebben az esetben másodlagos, azaz szekunder hipertóniáról beszélünk. Fontos, hogy minden hipertóniás beteg esetében ilyen alapbetegség irányába vizsgálatok történjenek. 

Tünetei, kezelése

A hipertóniabetegség tünetei meglehetősen szegényesek. A korai szakaszban a betegek többségében tünetmentesen alakul ki, és szűrővizsgálat során derül ki a betegség. A leggyakrabban panaszolt tünetek a tarkótáji fejfájás, a koncentráció csökkenése, mellkasi bizonytalan nyomó fájdalom, ingerlékenység, alvászavar. Előfordul, hogy első tünetként heves mellkasi fájdalom, légszomj, szédülés, fejfájás, a kisebb erekben igen magas vérnyomásértékek (hipertóniás krízis) lépnek fel. Ez életveszélyes állapot, azonnali kórházi kezelés szükséges.

Igen gyakran szövődmény megjelenése, agyvérzés, és bénulás, szívinfarktus, illetve hirtelen szívhalál, érszűkület, látásromlás, az első tünet.

A betegség felismerése általában egyszerű vérnyomásméréssel történik. Amennyiben legalább két független mérés során, nyugalomban 5 perc pihenés után mindkét felkaron mérve a vérnyomásértékek meghaladják a 140/90 Hgmm-t hipertóniabetegségről beszélünk. Az a korábbi nézet, miszerint a normál vérnyomásértékek az élekor előrehaladtával emelkednek, túlhaladott.

Amennyiben vérnyomásméréssel felállítottuk a hipertóniabetegség diagnózisát, számos további vizsgálatot is célszerű elvégezni a későbbi optimális kezelés beállításához. Ilyenkor - a teljesség igénye nélkül - 24-órás vérnyomásmérésre, laborvizsgálatra, EKG és szív-ultrahangra lehet számítani.

A 24-órás vérnyomásméréssel megállapítható, hogy a nap mely részében magasabbak a vérnyomásértékek, sérült-e a vérnyomás napi ritmusa, milyen napszakban, és milyen tevékenységek során észlelünk kiugró értékeket.

A laborvizsgálatok tájékoztatást nyújthatnak esetleges anyagcsere-betegségekről, továbbá a vese ereinek érintettségéről is. Gyanú esetén pajzsmirigy-funkciós vizsgálat is szükségessé válhat.

EKG, szív-ultrahang, esetleg terheléses EKG-vizsgálat az esetleges szívnagyobbodásról, funkciózavarról, koszorúér-károsodásról tájékoztat.

A betegség kezelése a kivizsgálást követően az észlelt vérnyomásértékek függvénye. Határérték hipertónia esetén, amikor is a vérnyomás nem haladja meg a 150/90 Hgmm-t (ún. magas normális érték) kezdetben sómegvonással, az asztali sótartó megszüntetésével, a testsúly csökkentése érdekében rendszeres fizikai aktivitás előírásával, a dohányzás- és alkoholfogyasztás mérséklésével, lehetőség szerint kiiktatásával kezelhetők még a panaszok.

Magasabb vérnyomásértékek eseten a fenti kezelés folytatása mellett gyógyszeres kezelés is szükségessé válik. Jelenleg számos korszerű gyógyszeres lehetőség áll rendelkezésre a vérnyomásértékek optimális beállítására. A forgalomban lévő több mint tíz hatóanyagcsoport több száz gyógyszere közül lehetőség van az egyéni, személyre szabott kezelés kiválasztására. A gyógyszeres kezelés mindig konzultatív a beteg panaszait, állapotát figyelembe véve történik. Jelenleg a mellékhatások elkerülése miatt többféle gyógyszer kombinációját alacsonyabb adagban tartjuk célravezetőnek. A cél, hogy a vérnyomásértékek a 140/85 Hgmm-t (cukorbetegeknél a 130/80 Hgmm-t) ne haladják meg.

Fontos tudni, hogy a hipertóniabetegség jól kezelhető, de folyamatos odafigyelést igénylő betegség. Magától nem gyógyul meg, élethosszig tartó ellenőrzés, rendszeres EKG-, labor- és szemészeti kontroll szükséges. A beteg állapotától függően valószínű, hogy a gyógyszeres kezelést is módosítani kell idővel. Fenti gondozással elérhető, hogy a hipertóniabetegség következtében kialakuló súlyos, életveszélyes betegségek (agyvérzés, szívinfarktus, szívelégtelenség, veseelégtelenség, érszűkület stb.) ritkábban forduljanak elő. 

Megelőzése

Mivel a betegség főként kezdetben tünetszegény, a megelőzés rendkívül fontos. Alapvető, hogy minden panaszmentes férfi 30-35 év fölött, és minden panaszmentes nő a menopauza környékén rendszeresen ellenőriztesse vérnyomását. A túlsúlyosak, dohányosok negyedévenként kontrolláltassak vérnyomásértéküket. Ha a fenti enyhe panaszok fellépnek, a vérnyomás mielőbbi ellenőrzése válik szükségessé nyugalomban, és a panaszok fennállása alatt egyaránt. Célszerű volna, ha minden háztartásban hozzáférhető lenne. Fontos tudni, hogy egy-egy fájdalmatlan vérnyomásméréssel a szívinfarktus, agyvérzés kockázata csökkenthető. Kiemelt fontosságú egészségnevelési feladat a rizikótényezők mérséklése, már normál vérnyomásértékek esetén is. Érintett szülő gyermekénél javasolt a fogyókúra, a sószegény étkezés, rendszeres mozgással mérséklet testsúly fenntartása. Kiemelt jelentősége van a rendszeres vérnyomásmérésnek, hiszen ily módon biztosított a korai felismerés lehetősége.

érelmeszesedés

Az érelmeszesedés pontos oka máig ismeretlen, szemben a betegség kialakulásának kockázatát többszörösére növelő kockázati tényezőkkel. Az alattomosan zajló folyamat sokáig nem okoz fájdalmat, sem egyéb panaszt.


Kialakulása, okai





Az érelmeszesedés a verőerek falának megbetegedése. Egy lassú folyamat eredménye, melyben feltehetően az életkor előrehaladásával együtt járó "elhasználódás" is fontos szerepet játszik. Az érelmeszesedés kialakulása során - gyakran már kisgyermekkortól fogva - zsírtartalmú anyagok rakódnak le a verőerek falában. A folyamatot serkenti, ha az erek fala valamilyen oknál fogva megsérül. A sérülés helyén ugyanis a véráramból ún. monocita fehérvérsejtek gyűlnek össze, és a zsírnemű anyagokat bekebelező sejtekké alakulnak át. Idővel ezek a zsírtartalmú monociták az artéria falának belső részét foltokban megvastagítják, és ún. plakkokat alkotnak.

A plakkok különböző fajta zsírokat, elsősorban káros, alacsony sűrűségű lipoproetint (Low Density Lipoprotein; LDL) vagy másnéven "rossz" koleszterint, illetve simaizom és kötőszöveti sejteket tartalmaznak, amelyek az erek rugalmasságát csökkentik, üregüket jelentősen beszűkíthetik. A plakkba beépülő kalciumszemcsék törékennyé teszik a zsíros lerakódást, mely be is repedhet. Felszínén a vérben keringő vérlemezkék, ún. trombociták tapadnak össze, aktiválják az alvadási folyamatot, melynek hatására vérrög (trombus) alakul ki. A trombus növeli a plakk méretét, ezáltal az ér átmérője még inkább csökken. A vérrög az ér üregét akár teljesen elzárhatja. Amennyiben leszakad, a kisebb erekben elzáródást (embóliát) okozhat.

Tünetei, felismerése, kezelése

Az érelmeszesedés a szervezet különböző ereit eltérő mértékben érinti, leggyakrabban a főverőér (aorta), a koszorúerek (koronáriák), az agyi erek és az alsó végtag erei betegednek meg. Amíg az érintett artéria átmérőjét nem szűkíti le jelentősen, illetve nem okoz hirtelen érelzáródást, addig tünetek sem lépnek fel. A rugalmatlanná vált, beszűkült erek az általuk ellátott szövetek vér-, így oxigénellátását azonban egyre nehezebben tudják ellátni és az érintett terület függvényében panaszokat okoznak. A szövet ki nem elégített oxigénigénye következtében kezdeti tünetként fájdalom és görcs jelentkezhet. A szívet ellátó koszorúerek érintettsége esetén fizikai terhelés hatására a beteg pl. mellkasi fájdalmat (angina pectoris) érezhet. Az agy vérellátási zavarai gyakran szédüléssel, egyensúlyzavarokkal jelentkeznek. Ezek a tünetek többnyire fokozatosan alakulnak ki, az érelmeszesedés mértékével arányosan. Amennyiben egy elszabadult vérrög azonban elzárja az eret, a tünetek hirtelen, váratlanul lépnek fel.

Az érelmeszesedés kezelése helyett a megelőzésre kell hangsúlyt fektetni, vagyis hátráltatni az érelmeszesedés kialakulását, és megakadályozni súlyosbodását. Súlyos, szövődményeket okozó érelmeszesedés, pl. szívinfarktus, trombózis, veseelégtelenség esetén, a kezelés során már a szövődmény gyógyításán van a hangsúly.

Megelőzése

Az érelmeszesedés kialakulásának veszélyét a magasvérnyomás betegség, a magas vérzsírszint, a dohányzás, a cukorbetegség, a túlsúly, a mozgásszegény életmód és az előrehaladott életkor növeli. A stressz és az öröklött hajlam ugyancsak szerepet játszik. A megelőzés az egyén által megváltoztatható tényezők, vagyis a magas vérzsírszint és vérnyomás, a dohányzás, a túlsúly, a mozgásszegény és stresszes életmód kiküszöbölésében rejlik.

A magas vérzsírszint részben a vér koleszterintartalmából, részben egyéb zsírokból, ún. trigliceridekből tevődik össze. A koleszterin a vérben főleg két fehérjéhez kötődve szállítódik. Az egyik az LDL, a másik a HDL, vagyis a magas sűrűségű lipoprotein (High Density Lipoprotein), másnéven "jó" koleszterin. Az LDL az érfalhoz kötődik, és elősegíti a plakk-képződést, a szűkület kialakulását. A HDL koleszterin ellenben eltávolítja a vérből a koleszterint, ezzel akadályozza az érelmeszesedés folyamatát. A zsírok kétféle módon jutnak a vérbe. Részben táplálkozással, részben a szervezet belső anyagcseréje révén. A magas vérzsírszint ritkán öröklődhet is, ilyenkor az érelmeszesedés okozta betegségek már fiatal korban kialakulhatnak. A koleszterinszint-csökkentés első lépésben legtöbbször a diéta, melynek lényege a telített zsírok fogyasztásának csökkentése, valamint a növényi eredetű és telítetlen zsírok (pl. hal, szárnyashús, növényi olaj, margarin, olajos magvak, zöldségek) bevitelének növelése.

A magasvérnyomás az érelmeszesedés egy további jelentős kockázati tényezője. Az erekben uralkodó magas nyomás hatására az erek sérülnek, ami elősegíti a koleszterin lerakódását. A magasvérnyomás hosszú távú, legtöbbször az élet végéig tartó kezelést és gondozást igényel, beállítása a kezelőorvos és a beteg együttműködését igényli. A legalkalmasabb gyógyszer vagy gyógyszerkombináció kiválasztása mindig a beteg reakciójától függ, és hosszabb időt vehet igénybe. A hatékony orvos-beteg együttműködését nagyban segíti a vérnyomás rendszeres önellenőrzése és feljegyzése. A gyógyszeres kezelés mellett ugyancsak fontos a nem gyógyszeres kezelés, azaz az életmódbeli tényezők hangsúlyozása is, a dohányzás abbahagyása, túlsúly esetén a testsúly csökkentése, a rendszeres fizikai aktivitás és a konyhasó bevitelének mérséklése.

Az érelmeszesedés kockázatát az aktív és a passzív dohányzás egyaránt fokozza. A dohányárukban lévő számtalan alkotóelem közül elsősorban a nikotin és a szénmonoxid károsítják a verőerek belső falát, így elősegítik a plakk-képződést. Érdemes lemondani e káros szenvedélyről. Ha nem önmagunk, legalább környezetünk egészségéért.

Az érelmeszesedés szempontjából a cukorbetegek ugyancsak nagyobb kockázatnak vannak kitéve. Ereik fala ugyanis sérülékenyebb, ez pedig kedvez a koleszterin lerakódásának és a plakkok kialakulásának. Az alsó végtagi érszűkület, a vese-, az agyi és a koszorúerek elmeszesedése cukorbetegekben gyakrabban és már fiatalabb korban észlelhető, mint a hasonló korú, cukorbetegségben nem szenvedőkben.

Mivel az elhízottak között több a magasvérnyomásos és magas vérkoleszterinszinttel rendelkező személy, valamint esetükben a cukorbetegség is gyakoribb, a túlsúly ugyancsak rizikótényezője az érelmeszesedésnek. Rendszeres testmozgással, a zsírfogyasztás és a kalória-bevitel mérséklésével a testsúlyfelesleg is csökkenthető. A testmozgás ráadásul növeli a HDL- és csökkenti az LDL-koleszterin szintjét, tágítja a vérereket, csökkenti a vérnyomást, könnyíti a testsúlyfelesleg leadását is.

A feszültség, stressz hatására egyes hormonok szintje megemelkedik a vérben, ezek növelik a pulzusszámot és a vérnyomást, a magasvérnyomás pedig növeli az érelmeszesedés kockázatát. Meg kell tanulni tudatosan megszervezni és fontossági sorrendbe állítani a mindennapi feladatokat és időnként nemet mondani bizonyos stresszel járó kihívásokra.

Az érbetegség kiváltásában szereplő veszélyeztető tényezők és maga a korai életkorban jelentkező érelmeszesedés is halmozódhat a családon belül. "Öröklődhetnek" egy családon belül a káros étkezési és egyéb életmódbeli szokások is, pl. az egészségtelen táplálkozás, a dohányzás, a mozgásszegény életmód vagy a feszült, túlhajszolt munkatempó. Az örökletes tényezők gyanúja esetén fontos valamennyi családtag kivizsgálása és megfelelő kezelése.

nyiroködéma

Az elmúlt években derült fény arra a tényre, hogy a nyirokkeringés betegségei a lakosság 5-8%-át érintő népbetegségnek számítanak. Manapság egyre több nemzetközi kutatás foglalkozik az orvoslásnak ezzel a - közelmúltig kissé elhanyagolt - területével. A nyirokrendszer megbetegedése folytán létrejövő idült ödéma tartósan kellemetlenséget okozhat a betegnek, és komoly szövődmények kialakulásával fenyeget. Időben felismerve és szakszerűen kezelve az ödémát, jelentősen javítható a beteg egészségi állapota, és ezzel életminősége is.

Kialakulása, okai

A nyirokrendszer egy olyan hálózatot alkot, amely nyirokerekből és nyirokcsomókból áll, és amelynek a szövetekből a nagyobb sejteket és molekulákat tartalmazó folyadék összegyűjtése a feladata. Egészséges esetben az ember szervezetében keringő testnedvek 1-2%-a található a nyirokerekben, ez a folyadék a nyirokcsomókon átszűrődve mintegy megtisztul, majd végül a szívhez közelítve a vénás rendszerbe ömlik. A vénás keringés elégtelensége esetén akár 30%-ra is megemelkedhet a nyirokutakon továbbított folyadék mennyisége, amennyiben viszont a nyirokkeringés akadályozott, pangás alakul ki, aminek következtében fehérjék, sejtek és folyadék lépnek ki a szövetek közötti térbe. Ezt az érhálózaton kívüli kóros folyadékfelhalmozódást nevezik vizenyőnek, vagy orvosi szóval ödémának.

Nyiroködéma akkor keletkezik, ha az ép nyirokrendszer túlterhelődik, illetve amennyiben a nyirokerek károsodnak és nem képesek szállítani az amúgy normális mennyiségű folyadékot. Túlterhelést a vénás keringés túlterheltsége (pl. mélyvénás trombózis utáni állapot), továbbá egyes gyulladásos megbetegedések (pl. a bőr orbáncos, gombás, gennyes fertőzései) hozhatnak létre. A nyirokerek károsodása öröklött fejlődési rendellenesség, vagy szerzett károsodás következménye lehet. Az öröklött nyiroködémának csecsemőkorban, illetve serdülőkorban jelentkező változata ismert, mindkét esetben az alsó végtagi nyirokerek fejlődése tér el az egészségestől. A szerzett formákat sérülés, (pl. tumor miatti nyirokcsomó-elvávolítás vagy sugárkezelés során, esetleg műtéti szövődményként), vagy külső összenyomás okozhatja (pl. akár a nyirokrendszert, akár más szerveket érintő daganat miatt). Hazánkban nagyon ritka, a trópusi országokban elterjedt a filariázis nevű, nyirokutakat megtámadó féreg-fertőzés. 

Tünetei, felismerése

A nyirokerekből kilépő folyadék jellemzően a szervezet olyan részein halmozódik fel, ahol laza szövetek találhatók. Tipikusan ilyen a kéz- illetve lábhát területe. A vizenyő ezeken a helyeken a bőr alatti puha, fájdalmatlan duzzanatként tapintható. Jellegzetessége, hogy az ujjbenyomatot megtartja. Általában az ujjak is duzzadtak, tövükben - a csecsemők kezére emlékeztető - mély redő található. Minél nagyobb mennyiségű a kóros folyadékgyülem, és minél régebb óta áll fenn, annál szembetűnőbb az egész végtag megvastagodása.

A vizenyő következtében az ödémás területen gyakran alakul ki a nyirokrendszer és a környező, bőr alatti kötőszövetek másodlagos gyulladása. Ilyenkor a bőr meleg, vörös, a gyulladt nyirokér fájdalmas kötegként tapintható, a betegnek hőemelkedése vagy láza van. Az ismétlődő gyulladások hosszú távon az ödémás terület megkeményedéséhez valamint a fölötte lévő bőr fokozatos megvastagodásához vezetnek. További szövődmények lehetnek az ödémás területen az ismétlődő orbáncos és más fertőző bőrbetegségek, továbbá ekcéma, sőt rosszindulatú daganatok kialakulása is előfordul.

A nyiroködéma felismerése nem okoz gondot az orvosnak, egyszerű megtekintéssel, tapintással megállapítható a kórisme. Eszközös vizsgálatra (nyirokérfestés, vagy izotópos nyirokkeringés vizsgálat) csak nagyon ritkán - a pontos kiváltó ok tisztázása érdekében - kerül sor. 

Kezelése, megelőzése

Nyiroködéma esetén sikeres kezelés csak több terápiás módszer kombinált alkalmazásától várható, amit kizárólag kórházi osztályon lehet biztosítani. Rugalmas pólya (fásli) vagy gyógyharisnya viselése, a végtagok törzs felé irányuló masszázsa (más szóval nyirokdrenázs, amely gyógytornász segítségével kézzel, vagy speciálisan erre szolgáló, géppel felfújt mandzsettával végezhető), tornagyakorlatok végzése valamint a láb felpolcolása jelentik a már létrejött nyiroködéma kezelésének alapját. Kiegészítésként vénás keringésjavító és más ödéma-csökkentő gyógyszerek adása, bőrgyógyászati kezelés és helyes étrend kialakítása javasolt. Nyiroködémához kapcsoltan kialakuló másodlagos gyulladás esetén antibiotikum adására van szükség. A betegnek otthonában folytatnia kell a fásli vagy gyógyharisnya viselését (ezeket az orvos pontos méretvétel után egyénre szabottan írja fel receptre), és a kórházban betanult gyógytornát rendszeresen el kell végeznie.

Idült nyiroködéma esetén rendszeres orvosi ellenőrzésre van szükség, és a betegség súlyosbodása vagy szövődmény fellépése miatt időnként a kórházi kezelés megismétlésére kerülhet sor.

Nagy hangsúlyt kell fektetni az ödéma kialakulásának megelőzésére, mivel nem áll rendelkezésre olyan kezelési mód, amely teljes, végleges gyógyulást eredményezne. Az ödéma létrejöttének megakadályozását a kiváltó okok megelőzésével, vagy korai, szakszerű kezelésükkel lehet elérni. Kiemelt szerepe van a nyirokkeringés szempontjából is a megfelelő vénás keringés fenntartásának vagy visszaállításának. Normális testsúly, rendszeres testmozgás, vénás torna végzése jelentősen hozzájárulnak az egészséges vénás- és ezáltal az ép nyirokkeringés megóvásához.